Halfasírt

Úgy gondoltam a szombati malacságok és zsíros kaják után, - arról nem is beszélve hogy egész nap pihentem, ágyban voltam, pizsamában iszonyatos lustaságban - ,  hogy valami nagyon egyszerű és gyors vacsit készítek. Éppen volt két szelet halacska, ami ha már megmenekült a fagyasztás hidegétől, úgy terveztem hogy ebből varázsolok valami egyszerűt! Na, ha valamiben nagyon gyenge vagyok főzés szempontjából, azok a halak... Vajmi kevés tapasztalatom van ezen jó élettani hatású alapanyag elkészítésével kapcsolatosan. Valahogy ezek a fagyasztott halfilék számomra a "műkaják" érzetét keltik, ennek ellenére mindig lapul egy csomag a fagyasztóban. Azt hiszem ideje lenne vennem valami élőt és hazait, hogy megismerkedhessek a teljes elkészítés folyamatával. De egyáltalán nem vágytam sem a paprikás lisztes, sem a rántott változathoz, sem a friss zöldfűszeres vajas grillezett variációhoz, lévén hogy semmilyen friss zöldfűszer nem található jelenleg itthon... Ami nagy szívfájdalmam, egyelőre... Egyébként is akkor készítek halat, ha valamilyen különleges alkalomra készülök, ahhoz pedig mindig lazacot, vagy tonhalat igyekszem választani. Bár kis hazánk nem bővelkedik ezekben a kincsekben, ezért rákényszerülök, a fagyasztott, vagy az előhűtött változat vásárlására...

Na de nekem most ez a két szeletecske jutott, nem csináltam vele mást lesóztam, borsoztam, és némi ételízesítővel is meghintettem:

Majd gyorsan ledaráltam a botmixer késes aljú feltétével:

Egy keverőtálban két tojással, némi citromlével, és annak aromás héjával, egy kis kanál pesztóval és némi zsemlemorzsával jól összekutyultam:

Kicsit magára hagytam, hogy az ízek és a zsemlemorzsa kifejthesse a hatását, és viszonylag egynemű masszát kaphassak. Éppen annyi időm volt, hogy mindent elmosogathassak, amennyi mosatlant eddig sikerült létre hoznom. Majd némi olívaolaj és vaj keverékét a kedvenc serpenyőmben felmelegítettem, vizes kézzel igyekeztem egyforma golyókat formálni, majd picit meglapítottam és mehetett is a keverékbe:

Aranybarnára pirítottam őket a serpenyőben fedő alatt, aminek a hatására szépen gyarapodtak, ami nagyon meglepett: (Feltételezem, ez a keverékben lévő tojásnak és a lefedés következtében keletkező gőznek köszönhető. Természetesen ez csak egy üres feltételezés...)

Kihűlés után némi fokhagymás, fűszeres házi tejföllel tálaltam:

Ebédre pedig rizibizivel vittük. Nekem elfogyott mind...

"Malacságok"

Nagyon spórolós vagyok, nem szeretek semmit sem kidobni, és ezen belül azt utálom a legjobban ha  étel landol a szemetesben! Mivel a saját étkezési szokásainkat ismerem, ezért általában sikerül úgy főznöm, hogy éppen elfogy, de tegnap vendégeink voltak, és előre azt sem tudtam hányan érkeznek, nem ismerem a "fogyasztásukat", és azzal sem voltam tisztában hogy vajon éhesen érkeznek-e... :)

Ezért mindenképp úgy készítettem az ebédet, hogy ha a család összes tagja érkezik éhesen, akkor is bőségesen jól lakhassunk. :) Nagyon könnyű dolgom volt, de szükség is volt rá, hiszen kettőre ígérték magukat, meg kellett főznöm, kimosni, meg kisúrolni az egész házat, hiszen ők egy olyan család, akik a hagyományos családmodellt igyekeznek követni, apa dolgozik állandóan, hogy a gyermekeinek biztosíthasson mindent, anya segíti a vállalkozást, de mindemellett, csillog-villog a hatalmas családi ház, mindig van meleg étel az asztalon, a család egyben tartása is az Ő feladata, valami olyan összhang van köztük, amivel a mai világban nagyon ritkán találkozok... Nagyon jó látni őket, én is ilyenre vágyok... Ezért nagyon izgultam az érkezésük miatt, így nem kockáztathattam!

Végül azért volt főzés szempontjából nagyon könnyű dolgom, mert anyukám bepácolt némi oldalast, és tarját valamelyik nap, majd közölte, hogy Ő nem süti meg, én meg gyorsan lecsaptam rá, mivel a pác már megtette a maga hatását, így nekem szinte semmit nem kellett az étellel bajlódnom. Hazahoztam, majd a pácolt husival annyit tettem, hogy elrendeztem a műanyag edényben, jól összenyomkodtam, hogy egy szintben helyezkedjen az edényben, és egy darab levegő buborék sem maradhasson a húsok között, majd felöntöttem sima napraforgó olajjal, hogy teljesen elzárjam a húst a külvilágtól, leginkább a számunkra oly fontos oxigéntől. Jó szorosan lefedtem, és a hűtőben a leghidegebb helyre tettem.

Tudni érdemes, én teljesen oda vagyok az oldalasért, mindenhogy imádom, igazán ízletes hús, rengeteg módját kipróbáltam már az elkészítésének. Készítem bőrösen, vagy anélkül, egyben, darabokra vágva, van hogy csak sóval borssal és egy fej fokhagymát ketté vágva az edény két végébe helyezve sütöm, de készítettem már mindenféle páccal, vagy citromfűvel, gyömbérrel, fokhagymával és szójaszósszal a keleti ízek tisztelőjeként, mindenesetre bártan elárulhatom, minden alkalommal hatalmas sikert aratott, és soha nem maradt belőle egyetlen felesleges falat sem.

A felesleges olajat leborítottam a húsról, jól átforgattam:

Most egyszerű dolgom volt, egyszerűen olajjal kikentem a jénait, beledobtam a húsokat, és néhány korty vörösbort öntöttem alá:

Aztán lefedtem, és mehetett is a sütőbe, félúton megfordítottam, és úgy is sütöttem, majd lekerült a fedő, és alaposan lepirítottam.

A tarján ennyi módosítást végeztem: A lehető legnagyobb tepsimet kiolajaztam, ráhelyeztem a húsokat, felvágtam vékony karikára egy nagy fej hagymát, és a húsokra dobtam, vágtam fel cikkekre burgonyát és mellé pakoltam, majd némi frissen őrölt fekete borsot kapott a krumpli, semmi mást, mert a hús elggé fűszeres, és minden husi tetejére tettem, egy kis darab házi vajat.

Kapott picike vizet a burgonya miatt, lefedtem fóliával, és alaposan megpároltam, majd a fóliát levéve, szépen lepirítottam.

Vendégeink egy órával előbb érkeztek, pedig nekem minden percem be volt osztva, hiszen mindenképp úgy szerettem volna tálalni az ebédet, hogy ne kelljen melegíteni, ezért picikét el voltam maradva, ezért a fényképek nem készültek a rohanásban... :( Két dolog miatt szerettem volna időben tálalni: ad1: frissen fincsi igazán minden, ad2: nincs mikrohullámú sütőm a melegítéshez, aminek több oka is van    :) Így már csak a maradékról készült kép: (de biztos vagyok hogy ez sem fog pocsékba menni)

Köretként egyszerű burgonyapürét készítettem: meghámoztam a burgonyát, bő sós vízben megfőztem, leszűrtem, tejet és házi vajat dobtam rá, majd a kedvenc botmixerem habverős részével krémesre pürésítettem, mehetett az asztalra!

Egy nagyon gyors salátát is összedobtam: Egy kígyó uborkát negyedeltem, majd roppanós darabokra vágtam, két tévépaprikát felkockáztam, egy nagy répát vékonyra szeleteltem, és öt nagy fej paradicsomot szeletekre vágtam. Alaposan összeforgattam és egy citromleves, olívaolajas gyors dresszinget dobtam rá. 1/3 friss citromlé, 2/3 olívaolaj, só, bors, és ízlés szerint zöld fűszereket habverővel alaposan egyneműsítettem és már kész is... Friss házi gomolyát tettünk mellé az asztalra... A rohanás ellenére, nagyon rövid idő alatt elkészültem, kiderült hogy senki sem éhes, ennek ellenére leültünk és jóízűen megebédeltünk, visszajelzések hiányában is egyértelműen állíthatom, fincsi volt, mert végül mindenkinek üres volt a tányérja, természetesen Herrym többször megköszönte, és az egekbe magasztalta az ebédet. Lehet hogy csak Ő tudta mennyire izgultam? :)

Paprikáskrumpli

Ma úgy éreztem valami gyorsat szeretnék, valami hagyományosat, nem túl húsosat, és nem túl nehezet... Így esett a választásom a paprikás krumplira - igaz nem is olyan könnyű. Egyszerű, gyors és isteni. Mivel a párom sem nagyon tiltakozott ezt gyorsan el is döntöttük.

Nagyon apróra felvágom a hagymát, amennyire megoldható házi zsírral felteszem pirulni, lesózom és leborsozom:

Egy kis házi lecsót pépesre daráltam a botmixerrel, és ezzel is ízesítem, mert nem szeretem a paprika héjának darabkáit látni az ételben. Majd a hentesnél vásárolt jó minőségű szeletelt kolbászt is dobok rá: (jelen esetben egy kis füstöltet és egy kis csípőset is találtam a hűtőben)

Ha az összes vizet elpárologtattuk, jöhet rá a piros paprika, gyors keverés, majd egy picike víz. :)

Én tovább szoktam ízesíteni, csípős gulyáskrémmel, pirosarannyal, egy kevés erős pistával és némi ételízesítővel. Majd folyamatosan vágjuk fel a burgonyát, és adagoljuk a fűszeres alaphoz. 

Kevés vízzel felöntjük, épp hogy annyival, éppen ne lepje el a burgonyát, majd fedővel letakarjuk. Időnként megkeverve addig főzzük fedő alatt, amíg félfővésben lesz a burgonya, majd levesszük a fedőt és nagyobb lángon  elfőzzük a levét, mi úgy szeretjük ezt az ételt, ha zsírjára pirul, bár sokan hosszú lével főzik, az nem a mi fogunkra való.

Én nagyon szeretem a nokedlit, azt is szoktam rá készíteni, de soha nem bírtam felfogni, hogy lehet az hogy ennyire kevés hozzávalóból készülő, egyszerű tésztát, hogy készíthet mindenki másképp. Én nem csak köretként, vagy levesbetétként szoktam készíteni, nekünk akár főételként is az asztalra kerül. Nokedlikészítés szempontjából nálam több alapszabály is van, jelenleg én így készítettem:

2 db tojás

finom liszt

Alapszabályok:

- Ha levesbetétnek készítjük, akkor kissé keményebbre hagyom a tésztát, mert nem finom ha néhány óra alatt felpuhul!

- A tésztába nem teszek sót, csakis a főző vízbe!

- A tésztába  nem kerül más: csakis tojás és finomliszt, semmi víz!

- Nem használok nokedliszaggatót, csakis a műanyagedényből egyenesen a forrásban lévő vízbe szaggatom a tésztát, egy arra tökéletesen alkalmas vékony anyagú lemezkanállal!

- Nagyon ritka ha főételnek készítem, hogy az alaptésztán változtatok, szívesebben variálom inkább a szószokat, legutóbb egy kis füstölt szalonnával készített, párolt brokkolis sajtszósszal készítettem. 

Elkészítettem a nokedlit:

Amikor az alapunk zsírjára pirult, beleforgatjuk a nokedlit, és a karikára vágott virslit is. Majd nagyon friss, ropogós héjú, fehér-puha belsejű kemencés kenyérrel tálaltam, meg majdnem megittunk hozzá egy liter tejet. :)

Nagyon jó döntés volt, nagyon fincsi volt, Herry nagyon szépen megköszönte, én meg leültem, vagyis inkább lefeküdtem egy üveg mogyorókrémmel, egy kiskanál társaságában csak úgy levezetésként...

Hamis sajttorta - 1/38

Az egyik kedvenc receptem! Ha édességről van szó ez nálam az etalon! :) Több szempontból is, hiszen könnyű is és nehéz is, krémes is és ropogós, édes is meg savanykás is! Minden megvan benne ami számomra egy desszertnél fontos lehet.
Jelenleg az a nagyobbik öcsém tiszteltére készítettem, hiszen évek óta először volt itthon a születésnapján. :)
Emlékszem először az egyik "dögkút" jellegű intézményben ettem ezt a desszertet, egyszerűen nem tudtam betelni vele, legszívesebben lecsaptam volna az egész készletre. Előtte nem találkoztam ilyen nyalánksággal, és azonnal tudtam, hogy otthon is reprezentálnom kell. :) Úgyhogy különböző bolgokon, oldalakon szétnéztem, és több recept alapján összeállítottam a sajátomat is. Mindig változtatok valami apróságot rajta, de alapjában hasonlóképpen készítem minden alkalommal. Számomra a sajttortákat két külön csoportba sorolom, a hidegen készülőt, és a vízfürdőben melegen sütöttet.
A hideg: mascarpone alap, felvert tejszínhabbal, ízesítve, hőhatástól kímélve, hűtőben dermesztve...
A meleg - ami számomra inkább kedvesebb - alap ugyanaz: mascarpone és tejszín (nem felvert, de nagyon jó minőségű), tojássárgájával és különböző hozzávalókkal ízesítve, de vízfürdőben, hosszú idő alatt megsütött változat.
Szinte minden alkalommal a sütött variációt választom. Számomra sokkal intenzívebb, inkább sajttorta jellegű íze van, míg a hidegen készült, szelídebb és visszafogottabb desszertnek, valamint sokkal könnyebnek hat, mint az én kedvencem.

A lényeg: az én sajttortám két különböző nagyon fontos részből áll: először mindig az alapot készítem, melyhez alapvetően a következő hozzávalókat használom fel: (természetesen itt sem mérek semmit, ezért csak megközelítően adom meg a hozzávalókat):
25 dkg darált keksz
20 dkg vaj
két kanál házi vaníliás cukor
cukor ízlés szerint

A vajat felolvasztom, majd az összes hozzávalót alaposan összekeverem egy keverőtálban. Többé-kevésbé nedves homok jellegű keveréket kell hogy kapjunk.

Ezt a keveréket alaposan belenyomkodjuk az alaposan kivajazott tortaforma aljába:

Majd betesszük a sütőbe alacsony hőmérsékletre, hogy egy picit egybe álljon és ne szívhassa magába a rettentően folyékony sajtkrémet. Nem várom meg amíg  keksz alap megbarnul, csak azt hogy el kezdjen illatozni a sütőből a vaj és a keksz fantasztikus sült aromája.

Egyébként ezt az alapot különböző módokon variálhatjuk, én készítettem már sima piskóta alappal vagy ledarált száraz babapiskótával, de miden esetre a ropogós vajas kekszalap utolérhetetlen számomra. De a kekszalapot is készítettem többféleképpen, karácsonyi hangulatot adva neki: fajhéjjal, szerecsendióval és mézzel; vagy darált olajos magvakkal, én eddig kipróbáltam mogyoróval, mandulával és kesudióval, úgy hogy a kekszből kevesebbet használtam, és a hiányzó részt darált magvakkal helyettesítettem.

A második fontos rész a krém, ez a lelke a süteménynek! Ma azért sikerült hamis sajttortát készítenem, mert sajnos az alapvető hozzávaló költsége igen borsosra sikeredett volna, az amúgy sem alacsony költségvetésű desszerthez mérve, a nagy mascarpone több mint 1 400 Ft-ba került a hipermarketben, ezért ezt most helyettesítettem két kisebb doboz ricottával, melynek az ára majdnem harmadolta a krém árának összegét! Igazából megízlelése után senki nem tudott lefülelni, hogy nem az eredeti hozzávalókat használtam, melyhez jelenleg a következő hozzávalókat válogattam össze:

2 doboz ricotta
fél liter tejszín (jó minőségű legalább 30%-os)
5 db tojás sárgája
fél citrom héja és néhány csepp citromlé
fél narancs héja
2 kanál házi vaníliás cukor
ízlés szerint cukor
egy csipet só

A hozzávalókat belepakoltam az én kis karácsonyi csodámba, és alaposan összekeverem:

Összekeverés után egy rendkívül híg keveréket kapunk, melyet az elősütött kekszalapra óvatosan ráborítunk, a tortaforma alját alufóliával több rétegben lezárjuk, egy nagyobb tepsibe helyezzük és már küldhetjük is a sütőbe 160 fokra, majd a tepsibe vizet öntünk, és a sütés során folyamatosan pótoljuk az elpárolgott folyadékot:

A felhasznált alapanyagok függvényében szoktam kiszámolni a sütési időt, amit természetesen most elnéztem, hiszen párolódott a sütőben vagy két és fél órát a csemege, mire kivarázsoltam belőle. Nem szabad megijedni még ilyenkor is túlontúl folyékonynak hat a krém, de lassú hűtés során, szépen megszilárdul, és egy leírhatatlanul selymes krém lesz az eredmény. 

A sütőből kivéve, általában áfonya lekvár teszek a tetejére:

Ott rontottam el, hogy anyukám öt percenként felhívott hogy mikor óhajtok átlibenni a családhoz, ezért igyekeztem gyorsan kihűteni, és a még forró formával a kezemben lebaktattam a negyedikről, át a surranó utcákon, fel a tizedikre, és izgatottan vettem le az alufóliát a forma tetejéről... na itt borult az egész napom, a még lágy forró krém, összerázódott és valami szörnyű formáját mutatta... szerencsére arról kép nem készült, igyekeztem menteni a menthetőt, ezért visszavarázsoltam édesanyám sütőjébe és újabb időre magára hagytam.. Tesóm mondta hogy Ők mindig aranybarnára sütik, viszont míg kirántottam a csirkecombokat és szárnyakat, elkészítettem a burgonyapürét és a petrezselymes burgonyát, addig a torta is szépen elkészült, és most először kicsikét túlsütöttem, de a család így is nagyon szerette és az utolsó morzsáig elfogyasztotta:

Karácsonyi csoda - Moulinex Masterchef 8000

A 2011-es karácsonyi ajándékom igazán nagy meglepetés volt számomra. A kicsi páromtól, Herrytől kaptam ezt a csodát! A választása azért esett erre a készülékre, mert megjegyeztem egyszer, hogy nagyon fontos hogy erős motor legyen a konyhai gépezeteimben. Ennek a kütyünek 1000 W-os a kicsi szivecskéje...

Doboza szerint 38 különböző funkciója van, a rengeteg tartozékot és feltétet nem számoltam össze, de a blogon is készítek számára egy külön kategóriát : /38. Az első: 1/38 a sajttortához fog kapcsolódni, és addig próbálom az újabb variációkat, míg meg nem találom az összes lehetőséget ezzel a gyönyörűséges masinával.

Sőt azt is kitaláltam hogy külön helye lesz a kis mikrokonyhámban, kap egy pultot, hogy midig kéznél lehessen ha szükségem lenne rá, és azt már most előre garantálom hogy lesz is! Természetesen néhány lehetőséget már kipróbáltam, de az még a blog elkészülése előtt történt, és sajnos azokról a műveletekről egyetlen egy fotó sem készült.

Késztettem már vele téli salátát: a nagy lyukú reszelőn reszeltem le répát, karalábét, uborkát és friss céklát, zseniálisan nézett ki a különböző színű rétegekkel, egy hatalmas tálra kiborítottuk, majd készítettem hozzá egy erős mustáros tejfölös fűszeres öntetet... Első ránézésre azt gondoltuk hogy körülbelül négy főnek is elegendő nagy adag készült vacsorára, majd kiderült hogy másnapi ebédhez egyetlen kis falat sem maradt, mert azzal a lendülettel gyorsan elfogyasztottuk, hirtelen átsütött szűzérmével... :)

Vagy elkészítettem vele az egyik nagy kedvencünket, a lepcsánkát, de mindig lebeszélem róla magam, mert a burgonya reszelésével valahogy nem szimpatizálok, hiszen ebből olyan sokat kell készíteni amennyit csak el bírok képzelni, de valahogy mégis mindig kevés lesz. De ezen fantasztikus masina segítségével pillanatok alatt sikerült tömérdek mennyiségű burgonyát lereszelni, olyannyira hogy még a hámozás is tovább tartott, pedig azt hittem eddig hogy az gyorsan megy nekem!

Hát mondhatom, irgalmatlanul megkönnyíti a dolgomat, és még élvezhetőbbé teszi számomra a munkálkodást, arról nem is beszélve hogy segít a kreativitásomat is kibontakoztatni! :) IMÁDOM!!! Gyönyörűséges...

Gyors nasi: mini amerikai palacsinta

Még most is a szombati nap eseményeinél tartok, az volt az a nap amikor nem óhajtottam főzni, ennek ellenére, mégis lett a padlizsánkrém. Útközben megjelent Herrymnek egy nagyon kedves barátja és felesége! :) Gondoltam teszek valamit az asztalra, amíg az elvesztegetett időt próbálják bepótolni a fecsegésükkel, legyen közben mit majszolni, ha épp levegővételhez jutnak. Téma volt ám itt minden, az ünnepek, a család, az autók, barátok és minden olyan dolog ami két fiatal párnak fontos lehet! Ezért gyorsan összedobtam egy kis amerikai palacsinta jellegű dolgot, amiket igazán picire sütöttem, több különböző lekvárral, és mogyorókrémmel tálaltam. 

A recept rendkívül egyszerű. és pillanatok alatt megvan az egész: 

3 db friss nagy tanyasi tojás

1 csipet só

2 nagy kanál házi vaníliás cukor

még cukor, csak úgy tippre

liszt amíg viszonylag sűrű tésztát kapunk, 

kicsi sütőpor

tejszín

tej

citromhéj

A három tojást felütöm, habverővel jól összekavarom majd a fent leírt sorrendben a hozzávalókat folyamatosan adagolom, mindaddig amíg egy sűrű palacsintatésztát kapok. Nem hagyományos tészta így jóval sűrűbbnek kell lennie. Majd egy nagy serpenyőbe vajat dobok és 5-6-osával nagy lángon gyorsan kisütöm. A felénél már papírtörlővel ki kellett törölnöm a serpenyőt, mert a vaj kezdett elégni, gyorsan orvosoltam, és mehetett tovább a sütés.

Az elkészítésénél csak az elfogyasztása volt gyorsabb, mert épp azon gondolkodtam hogy készítek hozzá egy kis házi krémtúrót, csinálok egy szép képet, az összepakolt toronyról, de addigra a következő kép fogadott:

Azt hiszem ez a legideálisabb kép ami születhet... hiszen elfogyott, de elég is volt ahhoz hogy összesen egy darab maradt a tányéron! Senki nem maradt éhen... :)

Padlizsánkrém - panelváltozat!

Kitakarítottam a hűtőt, találtam benne nem túl friss három darab padlizsánt, ennek ellenére tökéletes állapotban voltak: fényes kemény sötétlila külsejük, és roppanós húsuk volt. Úgy gondoltam ideje varázsolni belőle egy kis padlizsánkrémet, így nem vész kárba, és ha csak az alapot készítem, az gyorsan fagyasztható, megkívánása esetén 24 óra alatt hűtőben kiolvasztva tökéletes csemege vacsira.
Ma nem is akartam főzni, de soha nem szeretek semmit sem kidobni, így ha valami akad a hűtőben ami menthető, mindig kitalálok rá valami gyorsat... :) Ez a panelváltozat, a legegyszerűbb módja a padlizsánkrém elkészítésének, melyet az évek során sikerült összehoznom... :) Emlékszem amikor kezdtem a "szakmát" nagyon féltem a padlizsán elkészítésétől, mindenféle legendát olvastam róla és nehezen fogtam hozzá az első receptekhez. Saját tapasztalatom alapján egyik rémisztő sztori sem bizonyult valósnak. Volt olyan miszerint, csak akkor finom a padlizsánkrém, ha faszénen egészben megsütjük, volt olyan miszerint szeletelés után le kell sózni és órákon keresztül lecsepegtetni, mert ha nem, akkor rettentő keserű lesz... Továbbá találtam olyat mely szerint csakis fakéssel lehet kikaparni a belsejét... Hát lehet, hogy annak köszönhető, hogy nem találkoztam egyetlen egy rossz tulajdonságával sem eme említett nemes törökparadicsomnak, mert Magyarországon szinte egyetlen típusa vásárolható meg, persze úgy tudom, hogy több alakban és különböző színekben is előfordulhat... Bár ha találkoznék valamelyik különlegesebb változatával, abból biztosan nem krém lenne, hanem valami kivételesen látványos kompozíciót igyekeznék létre hozni.
Jelenleg egy gyors krém készült a tárolórekesz kincseiből, a következő eljárás szerint:
Viszonylag sok olajat feltettem alaposan felmelegedni, annyit amennyi padlizsánonként egy darab hagymát és egy gerezd fokhagymát teljesen ellep. Ha az olaj elég forró, beledobom a nagy szeletekre vágott hagymát és a ketté vágott fokhagymát, majd megsózom, amíg a alap pirul, addig van időnk feldarabolni a padlizsánt, én egyszerűen nagy kockákra vágom, meg sem hámozom...

Majd némi lecsóval (melyet a fagyasztóból varázsoltam elő) és némi sűrített paradicsommal tovább ízesítettem. Fűszerek tekintetében, én úgy szeretem ezt a zöldséges krémet, ha minél több ízt fel tudok fedezni benne, ha minél fűszeresebb, pikánsabb, had indítsanak hadjáratot az ízlelőbimbóim megtornáztatására. Rendszerint használok, sót, borsot, és amennyiben lehetséges minél több zöldfűszert: petrezselyemzöld, rozmaring, majoránna, kakukkfű, akár egy kis babérlevél is kerülhet a keverékbe, azt is szívesen veszem ha némi csípős ízt is találok a krémben, erre vagy chilli pelyhet, esetlegesen erős pistánkat veszem igénybe. Nagyon minimális vizet kap és lefedem, majd jól magárahagyom egy ideig.

 Ha már látjuk hogy a zöldségek rendesen megpuhultak, levesszük a fedőt, és hagyjuk hogy a felesleges víz teljes mértékben elpárologhasson. Ha lepirult botmixert ragadunk, és teljesen pépesre pürésítjük. Ha elkészültünk én mindig rakok bele némi házi vajat és extra szűz olívaolajat, előbbit a krémesség fokozására, utóbbit még egy plusz íz hozzáadására.
Így el is készült az alapunk, melyet bátran fagyaszthatunk kicsi adagokban, vagy tovább fokozhatjuk az ízeket. Én szeretem natúran:

De most feltúrbóztam némi házi tejföllel és egy pici mustárral:

Összekeverés után a következő eredményt kaptam:

Egy adagot vittem át belőle anyukámnak, egy nagy részét gyorsan megettük vacsira és másnap reggelire, egy rész pedig kerül a fagyasztóba :)
Ez is egy nagyon egyszerű recept, de tapasztalatim szerint nincs belőle két egyforma elkészítési mód, minden ismerősöm másképp készíti, egészen másmilyen fűszerekkel, vagy technikával...

Pizza - ahogy mi szeretjük

Na a Pizza el is készült... Munkából hazafelé tartva azon agyaltam, van-e itthon friss élesztő, biztos voltam benne hogy nincs, igazam volt! Valamint a sonka is hiányzik általában a hűtőből, ennek nagyon egyszerű a magyarázata: nem nagyon lehet jó áron jó minőségű sonkát kapni, és legkevésbé sem hiányzik hogy a hűtőből egyenesen a kukába pakoljam a rossz minőségű nyúlós "húskészítményt" ami néhány nap alatt gusztustalan ragacsos péppé modifikálja magát.... Annak a szokásomnak köszönhetően hogy gyűlölök vásárolni, így azt olyan ritkán teszem amennyire csak lehet! Csak akkor vásárolok ilyesmit, ha kifejezetten szükséges az adott recepthez, amit készítek... 

Viszont az időjárás alakulása is arra késztetett, hogy még inkább ne legyen ingerenciám boltba menni. Hiszen az én üzemi hőmérsékletem bőven a plusz fokok magasabb skálái felé húznak, lévén hogy január vége van, a hó is elkezdett esni, ami arra következtetésre adott okot, hogy messze elmaradunk a hőmérséklet tekintetében, attól ami számomra ideális lehet...

Így kerestem a fejemben az alternatív megoldásokat. Nagy tepsi pizza lesz, két különböző alappal: paradicsomos és tejfölös. A paradicsomos, pikáns, fűszeres és aromás, míg a tejfölös natúr visszafogott és simulékonyabb ízvilágot képviseljen a nagyobb kontraszt kihangsúlyozásával. Így a paradicsomos következőképp állt össze a fejemben: némi chilli, és található a hűtőben jó kis parasztkolbász, erős csípőspaprika, friss paradicsomszeletekkel, a  tejfölös: legyen fokhagymás, egy kis csirkemellel és gombával vagy kukoricával...

Az élesztőre is találtam alternatív megoldást: vészhelyzetekre, akad itthon instant élesztő, amit soha nem használtam még, és mi az ha nem EZ!!! Arról nem beszélve hogy, némi lámpalázam is van, így ha mégis elrontom, akkor tökéletes kifogás és mentség lehet ez a kudarcra! :)

Úgyhogy az alapötlet elkészült kezdődhet a munka: Először is jól belobbantottam a sütőt, had legyen jó forró, hiszen ha a tésztát begyúrom, azt érdemes jó meleg, nem huzatos helyen keleszteni egy kicsikét... Ígyhát elővarázsoltam az instant élesztőt, mellékesen megjegyzem nagyon nem szeretem az instant dolgokat, és először egyáltalán nem is hittem a működésében, biztos ami biztos elolvastam a "használati útmutatót", amit az írónak sikerült kb 8 szóban összefoglalni, hát ez a lelkesedésemet méginkább eltüntette az instant termékek iránt... Tudom hogy nem kell felfuttatni, közvetlenül a liszthez kellene adagolni, gondoltam mégis kipróbálom a hagyományos eljárással, lássam mi történik vele: pici langyos tej, és cukor, és már működött is a dolog! :)

Nagyon meglepett, és nagyon örültem is, úgyhogy a lelkesedésem szárnyalni kezdett.

A lisztet beleszitáltam egy nagy keverőtálba, tettem bele sót, pici oregánót, bazsalikomot, némi ételízesítőt, olívaolajat és a futásban lévő élesztőt.

A hozzávalókat jó alaposan összedolgoztam, és folyamatosan picike langyos víz adagokat adagoltam a tésztámhoz, egészen addig amíg a tészta össze nem szedte az összes kis apró darabkát az edény minden részéről. Illetve a légbuborékok meg nem jelentek a tészta felszínén. A tészta állagát tekintve nem szabad hogy nagyon kemény legyen, inkább olyan közepes állagú. A dagasztás végeztével, pici cipót formáztam és tiszta konyharuhával letakartam, és a tűzhely tetejére tettem pihenni. Pihentetés előtt a következő képet mutatta:

 Gondoltam amíg pihen, addig elkészítem a szószokat és összeválogatom a feltéteket. Ez az idő tökéletesen elég volt hogy a pihenés után a következő formáját mutatta a tésztám:

 Hát nem gyönyörűséges??? :):):)

Szószok: 

1: Paradicsomos: ami belekerült: sűrített paradicsom, só, bors, oregánó, bazsalikom, cukor, némi kechup, szárított chilli, de nem éreztem elég pikánsnak, így egy kis erős pistával módosítottam. :)

2: Tejfölös: házi tejföl, reszelt fokhagyma, só és fehér bors.

Majd kinyitottam a hűtőt, hogy kincseket találjak benne, a paradicsomos feltéthez a következő alapanyagokat válogattam ki:

 A tejfölös alapos feléhez csíkokra vágtam a csirkemellet, pici hagymával és fokhagymával, sóval és fehér borssal kevés olívaolajon rövid idő alatt elősütöttem, amiről képet elfelejtettem készíteni.

Majd a tésztát belesimogattam a tepsiben, lévén hogy a konyhám méretét tekintve, sajnos nincs benne egy akkora felület ahol tisztességesen kinyújthattam volna. Bár szerintem így is elfogadható lett:

 Jöhettek a feltétek, aminek az elrendezése közben átalakult:

És sajt, jelen esetben trapista, azt találtam a hűtőben:

Végül a paradicsomos felére került egy tojás is, melyet csak készen fotóztam:

A sütő szerintem túl forró lett, így az alja kissé túlpirult, talán 3 perccel előbb kellett volna kivenni, de a grillt is rá kellett kapcsolnom, hogy a teteje is megpiruljon. Bár elfogyott az egész... úgyhogy csak nem lett olyan rossz!

Azt hiszem a tésztát máskor is így fogom csinálni, csak megint nem mértem semmit, így legközelebb tippelgethetek, mire megint eltalálom :)

Lassú vagyok... :)

Kissé el vagyok maradva, de nem azért mert a lelkesedésem eddig tartott! Csak sajnos nagyon sok dolog történt a blog elindítása óta, főzni főztem, csak a fotózás maradt el valahogyan, mindenesetre szándékomban áll azokat a recepteket is pótolni, illetve rengeteg új ötlettel gazdagodtam, vannak új receptek a fejemben, csak azok megvalósítása még várat magára...

Az én kicsi páromat rendszerint megkérdezem, hogy mit szeretne fogyasztani az adott napon vacsorára, illetve a következőn napon ebédre. Természetesen a válasz mindig ugyanaz: Bármit Szivi, mindent szeretek amit te csinálsz... Vagy szórendben, vagy megfogalmazásban valami hasonló... :) Bár ez rendkívül hízelgő, időnként rendesen megkeseríti vele a napomat, arról nem is beszélve hogy nem is teljesen igaz!

Hiszen két évi együttlét után véletlenül kellett megtudnom hogy, a káposztás kockát nem is szereti... Az egészben az a vicces hogy, én kifejezetten pokolba kívánom, de mivel az első elkészítése után az én Herrym kitörő lelkesedéssel fogadta, ezért rendszerint megcsinálom neki... Fintorogva elcsámcsogom... Erre meg kellett tudnom, hogy neki sem kell...! :)

Na, ma viszont egészen más volt a válasz... PIZZÁT akar! :) Megtenném én valaha, hogy nem teljesítem bármilyen kívánságát??? Fotók is készülni fognak, bízom benne hogy jól fog sikerülni, és remélhetően a kis virtuális világomban is megjelenik hamarosan...

Fűszeres áfonyalekvárral töltött camember leveles tésztában burgonyapürével és hagymás kacsamájjal

Az írás ötletét ez a recept adta számomra... Rövid story a következő: nagyon szeretek főzőcskézni, sütögetni, szeretem a régi recepteket és az újdonságokat is. Belekóstolok különböző nemzetek konyháiba, de a kreativitásom akkor teljesedik ki igazán, ha az élet más területein apró-cseprő problémáim adódnak. vagy épp szárnyalok a boldogságtól... Összejött néhány dolog, így valami különlegessel szerettem volna meglepni Herrymet, aki a kedvesem.

Nagyon szereti a camembert, szinte mindig van itthon a hűtőben két darab... De eddig csak rántva készítettem. Gondoltam ideje változtatni rajta, több variációval is eljátszottam gondolatban: chilis olívaolajban megpirítom, zöldfűszerrel meggrillezem, vagy fokhagymával dióval megtűzdelem és megsütöm. Aztán addig agyaltam hogy rájöttem minden esetben ragaszkodik az áfonyalekvárhoz, így gondoltam ezzel turbózom fel az új receptet, de hogy marad benne? Így jött a levelestészta ötlete, volt is itthon.. :)

Szétvágtam a sajtokat, majd megtöltöttem a fűszeres áfonyalekvárral. A lekvárba nem tettem mást csak pici sót, borsot, némi chilit és egy fél gerezd fokhagymát vékony szeletekre vágva. A két fél sajtot összeillesztve, belecsomagoltam a leveles tésztába kis batyukat formázva belőle...

Majd irány a sütő 190 fokon sült vagy 20-25 percig, igazából nem néztem meg az időt... :) A lényeg hogy szép aranybarna volt az eredmény. Majd burgonyapürével és hagymás kacsamájjal tálaltam.

Kolleginám és barátnőm látta a képeket, és a sógornője elkérte a receptet, ezért feltettem egy közösségi portálra, majd jöttek is a "kommentek", záporoztak a "lájkok", ami rendkívül jól esett és nagyon hízelgő volt számomra. Sokan kérték a receptet, és végül már apró tanácsokat is. 

Ekkor jött az ötlet hogy talán érdemes lenne vezetnem egy blogot, hiszen évek óta fotózom már a legjobban sikerült ételeket, mert nem csak egyszerű hobbyt jelent ez számomra, hanem elfoglaltságot az esetleges szabadidőmben, feszültséglevezetést a rosszabb időszakokban, így a szeretetemet is könnyedén ki tudom fejezni. Továbbá gyakran ételekkel vagy süteményekkel kedveskedek a szeretteimet, meglepetésként, köszönetkén, vagy hálám kifejezéseként...

A főzés számomra érzés... :) És minden érzés jó, ahogyan minden íz is az...