A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rizs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rizs. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 18., vasárnap

India ihletésű vacsi: hogy is nevezzem? Bambusznyárs, izgalmas sütőtökös rizzsel és fokhagymás zöldfűszeres joghurttal :)

Különösen büszke vagyok a mai vacsorára, hiszen nem egy tradicionális fogásról van szó, nem is autentikus ízvilágról, és nem egy hagyományos étel, maximálisan az én kreációm, az én alkotásom, indiai jellegű étel, magyar felfogásban az én és Herry ízvilágának megfelelően. :) míg elkészült több mint 24 óra telt el, az első elképzeléshez képest folyamatosan változott, fejlődött mindaddig amíg elkezdtem a főzést,  de még utána is módosítottam rajta, hiszen az első koncepcióra már nem is emlékszem. De bizonyára alakította az végeredményt a rendelkezésre álló alapanyagok, hiszen a disznó hús nem feltétlen a legnépszerűbb Indiában, ha már hús kerül a tányérra. Befolyásol a saját ízlésünk, és valószínűleg a rengeteg blog amit rendszeresen olvasok, de biztosan nagy hatással volt rá még a Paprika tévé is! :)
Előkészítettem a legfontosabb alapanyagokat a darált húshoz a legfontosabb fűszereket: kötelezőként: fokhagyma, gyömbér és chili, majd  a száraz fűszerek: kurkuma, Garam masala (lévén nem vagyok profi indiai szakács, ezért nekem egy egyszerű készen vásárolt változat van itthon, míg ismerkedünk addig tökéletes) bors és őrölt római kömény:
A nyers fűszereket belereszeltem a húsba, a porított fűszereket alaposan beledolgoztam, majd rövid időre magára hagytam, míg odakészítettem a rizst. Megpirítottam a  rizst, közben egy darabka sütőtököt meghámoztam és darabokra vágtam:
Hagytam a rizst kicsit rotyogni, majd hozzáadtam a tököt is, a rizst kurkumával és sóval ízesítettem:
lefedve hagytam hogy készre párolódjon:
A tök egy hirtelen ötlettől vezérelve került az ételbe, és mondhatom nagyon jó ötlet volt. :) Közben a husival is tovább dolgoztam: igyekeztem nagyjából egyforma módon megformázni őket, előzőleg vízbe áztatott bambusz pálcákra:
Mivel számíthattunk rá hogy egy intenzív ízbombára, és némi csípősségre is felkészülhetünk, ezért az annyira jellemző joghurtos öntetet is tereztem a fogásba, ha rám lett volna bízva akkor biztosan koriandert használok, de mivel "épp" nem volt itthon, ezért úgy döntöttem a kedvenc "zöldemmel" helyettesítem: nagy adag petrezselyemzöld egy kis fokhagymával:
Némi joghurttal, sóval és kevés cukorral pépesítettem, majd adtam még hozzá némi tejfölt és házi túrót is:
A husis pálcákat szépen megsütöttem, majd tálaltam:
Rengeteg izgalmas íz, különleges és fenséges aromát fedeztünk fel a végeredményben! Tökéletesen az volt amit vártam, ha nem egy fokkal izgalmasabb és finomabb.
Mellékesen jegyzem meg az étel összköltsége körülbelül 800 Ft körül van, ami azt jelenti valójában a felét ettük meg ketten, ebből kiindulva egy adag mindössze 200 Ft körül alakult, úgyhogy nemcsak a főbb alapanyagokat számoltam, hanem ebben az összegben szerintem benne vannak a fűszerek, de a pároláshoz használt víz és gáz díja is. :) Úgy gondolom jutányos, főleg ha az éttermi jelenetre gondolok, ami ellen tizenkétezer nagyon jó okom van, arról nem beszélve hogy most sokkal jobb ízűen fogyasztottuk a vacsorát, és mindketten elégedetten fejeztük be az étkezést.

2012. november 14., szerda

Édes-savanyú pulykacomb

Mindenképp valami távol keleti ételre vágytam, de rendelni megint nem akartam, szinte sosem rendelek... túl drága, én meg túl fukar vagyok, mintsem egy átlagos napon, mások által készített középszerű ételt fogyasszak. Inkább nagyon ritkán az éttermet választom, és olyankor jó valami különlegeset kipróbálni, így megőrzöm a hangulatát, és az ünnepélyes alkalmak nyújtotta varázst, ami újabb élményt pingál lelkem vásznára. Valamint a konyhában eltöltött hasznos idő is jót tesz nekem, így nekiláttam: mindenképp valami szaftos (trutyis) húsos - zöldséges és természetesen elengedhetetlenül rizses étel volt a cél. Ilyet még soha nem készítettem, de most sem szerettem volna az üveges változatot, és most hasznomra lehetett a kis gyűjtögető életmódom, a hosszú évek alatt sikerült számos nem romlandó alapanyagot betáraznom a kincseim közé, és egy két friss mindig akad itthon. :) Végiggondoltam hogy mi szokott szerepelni azokban a gyors kínai ételekben, amelyeket nagy ritkán mégis megvásárolunk, és ennek megfelelően elkezdtem összeválogatni, és előkészíteni az alapanyagokat:
A pulykacombot lehártyáztam, és csinos kis csíkokra vágtam, a gyömbért, fokhagymát és chilit is előkészítettem:
A húst elkezdtem alaposan lepirítani, majd a távol keleti konyha "szentháromság" -át, ami a chili, gyömbér és fokhagyma, lereszeltem és a húshoz adtam, majd következett a répa és a hagyma is:
Közben összeállítottam a "trutyi részét", feltételezem nem igazán autentikus, de magyar ízlésnek tökéletesen megfelelő: egy kevés barna cukor, két kanál ketchup, két kanál sötét szójaszósz, egy kanál worchester szósz ezt alaposan egy üvegben összeráztam. Majd hozzá adtam két kanál rizs ecetet, két kanál kukorica lisztet és 2-3 deci vizet, majd újabb alapos rázás következett, így egy nem túl bizalomgerjesztő kotyvalékot kaptam, ezért megkóstoltam... Nem is volt rossz. :) Ekkor jöhetett a serpenyőbe a paprika és az ananász:
Megvártam míg lepirulnak:
Jöhetett a gyanús trutyi, ekkorra a zöldségek és a hús olyan forró volt hogy egy pillanat műve alatt besűrűsödött a szósz, el sem hittem olyan hirtelen elkészült, hagytam alaposan felrottyanni, közben a rizs is elkészült, így tálaltam:

Állagra és ízre szinte megegyezett a vásárolható éttermi cuccokkal... nem is rossz így elsőre, és tippre, mindenkinek bátran ajánlom, ha szereti a kínait... :)

2012. október 5., péntek

Tüzes karaj, édes-savanyú céklával és rizzsel

Eredetileg mikor ezt a receptet terveztem, azt gondoltam a karajé lesz a főszerep ebben a receptben, de mint oly sokszor az élet másképp hozta, és mégiscsak egy mellékszerep jutott a husinak, pedig a történet végéig azt hihetjük hogy Ő a központi szereplő, de csak a legvégén, csattanóként súlyt le ránk a sors, hogy egészen másképp van, mint ahogyan azt az elején elterveztük, de végül mégsem bánjuk... :)
A story azzal indult Herry dolgozott egy szombaton, én vittem neki ebédet, de valszeg beba...-tam a hűtőajtót mielőtt kiléptem az ajtón, így a fagyasztó ajtaja aljas galád módon kinyílt... persze a röpke nyolc óra alatt amíg nem voltam otthon minden leolvadt amit kincsként rejtegettem a fagyasztóban. Így mentsük ami menthető elvén a húsokat lepácoltam, a zöldségeket ledobozolva a hűtőbe pakoltam, a számtalan veszteség mellett a legnagyobb fájdalmat a gyönyörűséges babarózsaszín méregdrága garnéláim elvesztése okozta, de már nem mertem őket elkészíteni, lévén mégiscsak tengeri herkentyűk... :( Herry hősiesen mellettem állt, pakolt, takarított és fertőtlenített, és mikor látta a fájdalmam, csendesen csak ennyit mondott: "Kapsz majd másikat.". Na de az egyik pác..
A karajhoz a következő pácot készítettem, vagyis ez volt az alap: A kávédarálóba tettem a fűszereket, egész bors, köménymag, szárított méregerős chili, nagy szemű tengeri só, házi szárított-darált piros paprika és némi ételízesítő:
Alaposan összedolgoztam, majd tovább ízesítettem némi mustárral és egy kevés fokhagyma porral:
Majd kevés olajjal felöntöm, és alaposan összedolgozom:
Egy műanyag edény aljára kevés olajat öntöttem, majd a hússzeleteket egyenként bedörzsöltem az sűrű páccal és egymásra pakolgattam, nagy körültekintéssel, úgy, hogy a szeletek között ne maradhasson levegőbuborék, hiszen mint tudjuk a levegő összetételében van az oxigén, ami oxidációt, azaz a romlást előidézi...
Mikor beleraktam az összes husikát, alaposan lenyomkodtam, hogy minél vízszintesebben álljanak a húsok az edényben:
 Majd olajjal lezártam, ezzel megvédve az értékes husit a baktériumoktól és a levegőtől, ezáltal megfékeztem a romlási folyamatokat:
Mehetett is a hűtőbe, összesen 48 órát töltött így, mire sorra került és összeállt a recept további része a fejemben. A rizshez a szintén kiolvadt kukoricát is felhasználtam, amit a saját kezemmel fejtettem le még fagyasztás előtt:
A csípős-fűszeres hús mellé gondolkodtam valami zöldségen is, ami fokozatosan állt össze a fejemben, majd jó szokásomhoz híven a hűtőszekrény tartalmát terveztem kirámolni. Találtam is kincseket, és egy egészen különleges összeállítást sikerült létrehozni: egy nagyobbacska cékla fele, két nagyobbacska darab karalábé, egy nagy répa, egy kis petrezselyemzöld, és egy szép adag szottyant falusi paradicsom:
Alapvetően nem hiszem hogy ezek az alapanyagok kavalkádja jó összeállítás lehetne, de valahogy mégiscsak sikerült összehozni, éppen ezért zseniális, és emiatt léphetett egy csapásra főszerepbe az étel ezen része. A zöldségeket nagy lyukú reszelőn lereszeltem - a petrezselymet a kis lyukún - a paradicsomot felvágtam, majd beszórtam: egy csipet tengeri sóval, egy nagy adag barna cukorral, és megöntöztem jó nagy adag balzsamecettel:
Amíg a zöldség pácolódott, kisütöttem a fűszeres húsokat, és a rizst is elkészítettem:
Majd a húsos forró serpenyőbe borítottam az édes-savanyú cékla alapját:
Majd további fűszerekkel ízesítettem: nagy adag fekete borsot és szárított extra erős chilit is tettem bele, néhány perc alatt alaposan összepároltam, majd tálaltam:
Majd a fogást együtt is megízlelhettük:
Különleges és tökéletes harmónia uralkodott az étel egészén a fűszerek sokasága egyetlen komplett ízzé érett, és az alapízek közül három azonnal azonosítható volt: édes, sós és savanyú; majd csendesen a háttérből előbújt a umami.. ami mid közül a legmisztikusabb. :)
Herry még háromszor, vagy talán négyszer is szedett, és soha nem dicsérte még így a főztöm, pedig nem is tudtam hogy szereti a céklát, bár lehet ő sem... :)








2012. szeptember 22., szombat

Különleges rizs távol-keleti csirkemellel

Mindig is piszkálta a fantáziámat, hogy a semleges ízű rizst mivel tudnám feldobni, igyekszem minden esetben más fűszerrel elkészíteni, különböző változatokat megízlelni, amik közül több nagy sikert aratott már, de egyetlen ízre nagyon kíváncsi voltam, ám meg kellett várni azt a különleges, vagy inkább aberrált pillanatot, amikor készen állok ennek a megízlelésére, a nem annyira távoli múltban ez is elérkezett... :) a rizs, melyet fahéjjal ízesítettem.
Alapvetően a szokásos készítési módot választottam a párolt rizst illetően, csak egy igazán extra fűszereket tartalmazó csomagocskát készítettem hozzá - chili, örölt kömény, római kömény, bors és fahéj:
A különleges körethez távol keleti ihletésű csirkét készítettem: chili, reszelt fokhagyma és gyömbér, továbbá némi szójaszósz keverékébe pácoltam a csirkemell szeleteket:
Hirtelen kisütöttem a hússzeleteket, és a különleges illatú rizzsel tálaltam:
Mindenesetre érdemes kipróbálni, bár én annyit tanultam belőle az én ízvilágomat illetően sós ételbe nem teszünk fahéjat! :) Érdekes volt, de nem nekem való,  a fahéj így is túl erős volt, és minden falatnál vártam az édes szaftos tejberizst, általában nem érzem ennyire magyarnak magam...


2012. szeptember 3., hétfő

Gyors "sushi" tál...

Van az úgy hogy egy fárasztó nap után semmi kreativitás nincs az emberben. Ilyenkor menedékként a fagyasztót használom, olyan az ilyen étkezés mint egy ingerszegény környezetben eltölteni az egész napot, de mindenképp van ennek is kedvező hatása, időnként megengedhetem magamnak az ilyet is... :) Utána pedig újra büszke lehetek magamra egy-egy időigényesebb recept után. Ez akkor van, ha tényleg nincs egy csepp hangulatom sem a konyhában tevékenykedni, 18 perc alatt letudok mindent, amibe a mosogatás is belefér, és elfelejthetem az egész napot... :)
Most extra gyors vacsoraként párolt rizst és halrudacskákat sütöttem:
 A főzés egész idejét a rizs veszi igénybe, közben kisüthettem a halrudacskákat és felvágtam a zöldségeket némi salátához és még a mosogatást is letudtam:
A zöldségeket már csak egy kevés balzsamecettel ízesítettem az asztalnál... Az elnevezés csak átvitt értelemben értelmezhető, hiszen azok a cuki kis japán uzsonnás táskák ihlették... Egyszer ez is jó volt... :)

Rizs - köret

Alapvetően nem vagyok rizs párti, de nem ehetünk állandóan tésztát, vagy krumplit, így rendszeresen rizs is kerül az asztalra. Emlékszem fiatal kezdő háziasszonyként minden merényletet sikerült elkövetnem ezzel a növénnyel, leégettem, szétfőztem, volt, hogy ízetlen lett, de az is előfordult hogy olyan kemény maradt, hogy nem bírtam volna megenni. Valamit mindig elbaltáztam, aztán egyszer sikerült éppen eltalálnom, úgy hogy számunkra finom legyen, azóta soha nem rontottam el! Egyszer kell eltalálni, utána mindig tudni fogjuk hogy mit csináljunk vele. Én hiszek abban az elméletben, hogy nem csak az általunk használt fűszerek, és alapanyagok milyensége határozza meg asztalra kerülő ételek ízeit, hanem befolyásolja a gáz minősége, a tűzhely milyensége, de még az edényeink is hatással vannak a végeredményre. Ezért mindenkinek saját magának kell megtalálnia a tökéletes elkészítési módot. 
Amennyiben párolt rizst készítek - és nem rizottót - akkor számunkra a legfontosabb hogy pergős és ízletes legyen az, attól függetlenül hogy teszek-e bele valamilyen zöldséget, vagy sem. Leggyakrabban a jól ismert rizi-bizit, esetleg kukoricás rizst készítem, de jelen esetben, a legegyszerűbb, legpuritánabb párolt rizst választottam. 
Én így készítem: felteszem az edényt a lángra, némi napraforgóolajjal, az olajat alaposan felmelegítem, addig hámozok egy kis fej hagymát, melyet éles késsel picit körbeszurkálok úgy, hogy a hagyma egyben maradjon, majd megforgatom alaposan a forró olajon. Amikor a hagyma kiengedi az illóolajait, és éppen csak megérezzük az illatát, a szükséges mennyiségű rizst is a lábasba tesszük, majd időnként megkeverve, szépen fehéredésig "pirítjuk":
Amikor már egységesen fehérek a rizsszemek - és már megéreztük a piruló rizsszemek különleges illatát - de még nem barnulnak, vízzel felöntöm, és nagy lángon alaposan felforralom. A szükséges víz és rizs arányáról mindenféle variációt hallottam már, de nekem egyik sem vált be, valószínűleg ezért rontottam el minden alkalommal. Az egyetlen ami nekem bevált: teljesen mindegy, hogy mennyi rizst főzünk, az edény méretét úgy válasszuk meg, hogy az körülbelül kétszeresére fog dagadni, és a víz mennyisége annyi legyen, hogy körülbelül két ujjnyira ellepje. Ilyenkor fűszerezem némi sóval és egy húsleveskockával, majd takarék lángra teszem és lefedem. Amikor a víz már majdnem elpárolgott, megkóstolom. Ha majdnem tökéletesen puha, akkor a lángot elzárom, és fedő alatt pihentetem még vagy 15 percig. Előfordulhat, hogy még néhány korty vizet kíván ilyenkor, de ez mindig attól függ hogy milyen minőségű rizst sikerült vásárolni, én például sosem veszek zacskós félkész rizst, szükségtelenül drágának találom, és soha nem lesz olyan ízletes.  Bátran kísérletezhetünk a fűszerezéssel, nagyon sokféle variációt kipróbálhatunk, egészen különleges ízeket csalogathatunk elő. Természetesen ha rizottót készítek, ahhoz mindig kerek szemű fajtát használok, de annak a elkészítési technológiája is egészen más.

2012. július 10., kedd

Tesó menü: mézes-mustáros pulyka, kukoricás rizs, párolt brokkoli és borsó.. :)

Hazajött a kisebbik öcsém... valahogy sokkal jobban vártam, mint máskor, valamit megérezhettem, mert Ő is sokkal inkább keresett bennünket, ezért sokkal nehezebb is volt amikor újra elhagyta az országot... Bevallom őszintén, nem készültem a megvendégelésére, amit megpróbálhatok megmagyarázni - igazából nem lehet rá mentség - de legyen elég annyi: nincs nála kényesebb férfi ezen a világon, ha ételről van szó, amit az is bizonyít: anyukánkat sem szokta megdicsérni, pedig ha valaki igazán tud főzni, na akkor az Ő... Így nem véletlenül eltelt a szívem félelemmel, a gyomrom borsónyira zsugorodott, és - csendesen jegyzem meg - még a "zabszemszindróma" is bejátszott, ha arra gondoltam hogy főznöm kell neki... Ezért mindenféle kifogást találtam hogy elkerüljem a főzős részt, ennek köszönhetően még a bevásárlást is elhagytam, persze amikor este feljött akkor meg szégyelltem magam, hogy nem tudom rendesen megetetni... :( Így igyekeztem menteni a menthetőt, ami a hűtőben volt, abból igyekeztem valamit összehozni, a legegyszerűbb a legjobb elvének felhasználásával. Amit találtam:
  • kevés filézett pulyka felső comb
Kb ennyi ami rendelkezésemre állt... Burgonyát kilőttem, hiszen petrezselymesen még csak-csak megeszi... de másképp... pfff...  a "hiszti" nagysága és a rendelkezésre NEM álló alapanyagok mennyisége egyenesen arányos, így figyelembe véve a tesó életmódját, evidens volt a rizs készítése köretként - hiszen a mindennapi konditerem, számára vitathatatlan és "kötelező" program. De ez így elég száraz, mivel a mártásokért nem hiszem hogy rajong, ezért gondoltam valamilyen zöldséget teszek a rizsbe, még ez is kevéskének bizonyult, ezért némi párolt zöldség is került a tányérra:
Nagyon egyszerű, és nagyon gyors:
Párolt rizst a szokásos módon odakészítettem, a kukoricának köszönhetően kevés cukor is került bele. A pulyka combot felcsíkoztam, olívaolajat hevítettem, kevés vajat is tettem bele, majd frissen őrölt borsot pirítottam a zsiradékon, pici mustár és méz is került a keverékbe, amikor már alaposan felforrósodott, a pulyka csíkokat hirtelen megpirítottam. A párolt zöldséggel nagyon könnyű dolgunk van: kevés olíva olaj és vaj keverékét összeolvasztom, egy gerezd fokhagymát megpárolok benne, majd a brokkolirózsákat is rádobtam, mivel fagyasztott volt a zöldség így tovább víz hozzáadása nem szükséges, kevés sóval és színes borssal megfűszereztem, majd néhány perc fedő alatt párolás után a borsót is rádobtam, további összesen egy - két percet kapott a zöldség, majd tálaltam. :)
A fogadtatás az előre beharangozottaknak megfelelően alakult, az első mondata: "a világ két leggusztustalanabb zöldségét sikerült kiválasztanod..." Ha nem szereti, hát nem eszi... ettől függetlenül megemberelte magát és evett a vacsiból, ami nagyon jól esett, nem kizárt hogy csak azért tette hogy a kedvemre tegyen, ilyen eddig még nem volt... :)

2012. június 11., hétfő

Könnyű ebéd - epeműtét után...

Vendégeket vártunk... természetesen nekem eszembe sem jutott volna meghívni az adott delikvenseket, na persze nem azért mert nem kedvelem Őket, csakis azért mert túl magas a rizikófaktor az Ő esetükben, és semmi esetre nem szeretném elriasztani Őket ettől a bimbózó kapcsolatból. Az én kedvesemnek egy nagyon kedves barátjáról és barátnőjéről van szó... a rizikófaktorok pedig a következőek:

  1. a páros szebbik fele nemrég esett át egy epeműtéten, és ezzel együtt mindenféle ehhez tartozó "nyalánkságon", így laikusan is tudtam hogy igen szigorú diétát kell tartania, amit nem ismertem...
  2. a páros "erőssebbik" fele - a férfi: szakács, és nem elegendő hogy mesterséges címere eme nemes szakma, de hallomásból biztosan tudom, hogy igen jól is teszi amit tesz, ráadásul még szeret is főzni.
  3. a néhány találka alkalmával számomra sejthető hogy valamilyen speciális táplálkozás hívei, mármint semmi megbotránkoztató, de nem használnak akármilyen fűszert, minden szempontból fontosabb számunkra az egészséges életmód, mint ami ránk jellemző, és mivel semmi konkrétat nem tudok, ezért ez is nagyban megnehezíti a dolgomat...
Úgy érzem ez a hármas elegendő okot szolgáltat arra hogy én lehessek egy hétre a "para királynő", hiszen számomra alapvetően üti egymást a "fenséges" étel és a diéta, számomra a legjobb falatok zsírosak és szaftosak, túl fűszeresek és  sokáig készülnek. Úgy érzem élelmiszeripari szempontból igen ellentmondásos ez a történet, hiszen az egészséges ételek: fehér hús, minimális zsiradék, rövid hőkezelés, kevés fűszer... Na mármost ilyet egy szakácsnak? Valahogy nem állt össze a kép! Valamint a női vendégünkről - Julcsi - azt is tudtam hogy igen nagy mennyiségű súlyfeleslegtől szabadult meg, a káros szenvedélyei felhagyásával egy időben, ami olyan teljesítmény hogy mindenképp tiszteletre méltó, hiszen tudom én soha nem lennék képes ilyen eredményre, és az emberek nagy része sem. Mindenesetre hajlandó voltam bevállalni a leégést annak fejében, hogy Julcsi ne legyen beteg, hiszen mégiscsak az Ő betegsége ami elsőszámú szempont a menü kialakításában. Viszont semmilyen infóm nem volt arról hogy mi az amit ehet, és mi az amit nélkülözni kell. Így több alkalommal leültem a gép elé, és kutakodtam egy kicsit, hogy mit érdemes rizikózni és mit nem. Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyénfüggő, ki mennyire érzékeny műtét után, sajna erről infóm nem volt, ezért mindenképp olyat szerettem volna, senki ne üljön üresen az asztalnál, és hellyel-közel mindenki ehessen úgy hogy ha lehet ne kelljen idő előtt mentőt hívni.  Rengeteg szabály, és ha lehet még több tiltás: semmi frissen sült pékáru, teljes kiőrlésű sem, semmi zsír, semmi bő olajban sütés, semmi paprika, semmi "szeles", semmi fűszeres.. Csak szenvedtem a menüvel, így úgy gondoltam csirke mell lesz, valamilyen zöldfűszerrel, minimális olívaolajjal, aki szereti a fűszereset, annak készítek külön a tetejére valami fűszeres cuccot, hogy ízesebb legyen, és ne túl száraz. A rizs alap - én nem szeretem, de ha fűszertelen csirkemell mellé sóban-vízben krumplit teszek, az én Herrym kikészül... :) A "szakirodalom" pedig a rizst javasolta. Valamint salátát terveztem, a zöld mindig jó, mind a diétának és egyébként is Herry imádja! :) A tervek után a kivitelezés sem ment zökkenőmentesen, mindennel elkéstem, a lakásban és a konyhában pedig a teljes káosz uralkodott... :)
1-es számú saláta:
Alapvető terv: Salátát nem fűszerezem, fűszereket az asztalra tesszük, és kétféle öntetet készítek: kapros-joghurtos és olívaolajas-citromos. 
Összevágtam a zöldségeket: 1,5 uborka, 5 közepes paradicsom, 1 paprika, 3 fej retek, 1 fej alma, betettem a hűtőbe, összedobtam az önteteket. Ekkor hazajött a kedves, és természetesen beleevett, az én nagy szerencsémre, hiszen nagyjából a következő párbeszéd zajlott:

- Mit tettél a salátába?
- Semmit...
- Dehát csíp.
- persze...
- tényleg!!!
- ???

Ekkor megkóstoltam egy uborkát, mely olyan égető poklot varázsolt a számba egy pillanat alatt, de ez eltartott vagy két órán keresztül. Nemhogy megfőztem, de szerintem el is fogyasztottuk a kajcsit, mire végre elmúlt a melegség a számból, a melegséggel nem lett volna baj, de előtte lezsibbadt a fél fejem, annyira csípet hogy az ízeket sem éreztem, ez pedig nehezít a főzés folyamatán...
Amikor ezt felfedeztük, megérkeztek a vendégek, így a fejetlenség még inkább elhatalmasodott rajtam, olyan ideges voltam hogy nemcsak a konyhában, de az egész kecóban kuplerájt csináltam... Elölről kellett kezdenem - 2-es számú saláta:
A tájékozódás során olvastam hogy a répa is jó, így a második körből az sem maradhatott ki. :) Gondoltam a kevés retek elfér a saliban, nyugodtan kiszedhető, hiszen Julicsinak egyáltalán nem ajánlott... De az uborkára nem is gondoltam... :(
A csirkemell tökéletes választás: nincs rajta zsír, fehér hús, igen ám, a hirtelen sütés kizárva, így könnyen előfordulhat hogy olyan száraz és íztelen lesz... kiakadtam, nem volt mit tenni, szűk keretek között kellett mozognom a fűszerek tekintetében is, ekkor nyilvánvalóvá vált, nem szeretem a korlátokat a főzésben!!!! A mindennapos BORS = TILOS! Pffff... akkor mit tegyek? Kevés tengeri só, valamint a fáma leginkább zöldfűszereket javasolt, kiemelve a bazsalikomot, így én is ezt használtam, és gyorsan úgy döntöttem nem fűszerezem tovább mással, csak nagyon kevés olívaolajjal:
A hőkezelési technológiához pedig nem választottam mást mint: egy nagy tepsi alját nagyon véknyan kikentem néhány csepp olívaolajjal, ráfektettem a vékonyra szelt csirkemelleket és viszonylag alacson hőfokon megpároltam őket, egyszerre az összeset, ami egy kiló hús volt, így nem kaptak egyszerre hirtelen magas hőfokot, hogy olyan pörzsanyagok keletkezhessenek ami kikészítette volna vendégünk szervezetét:
Készítettem párolt rizst a szokásos módon, azt hiszem a köreteket egyenként külön posztba teszem,  és akkor nem kell minden egyes posztban leírni, csak elegendő lesz az adott bejegyzésemre hivatkozni:
Valamint került még az asztalra a "szaftos csirkemell feltétként": hagymás fűszeres gomba, na itt pótoltam mindent ami a csirkemellről lemaradt: libazsírral indítottam, ment bele rengeteg hagyma, és gomba, só-bors, kakukkfű, chili. Azt hiszem minden ami epe szempontjából tiltó listán van! :)
Julcsi megjegyezte, hogy bírja a gyümölcsöt, ezért neki vágtam fel sárgadinnyét szamócával, nem kellett ízesíteni, mert önmagában is fenséges volt mind a kettő:
Végül ezt a fiúk ették... Én vegyesen fogyasztottam:
A teljes agyrémet, rengeteg bakit, és a vacak mozit leszámítva igazán hangulatos este volt! Bár ez nem az ételen múlott, a társaság sokat dobott rajta, hiszen pontosan olyan barátok Ők akik nem átlagosak, különlegesek, és igazán fantasztikusak... :)





2012. június 1., péntek

Tüzes ananászos pulyka, párolt rizzsel

Csak nem jött az ötlet, mi legyen a holnapi ebéd??? Ez természetesen annak köszönhető, hogy sikerült egy hatalmas sajtos-tejfölös-fokhagymás lángost megennem - nem olyan régen, így az éhségérzet hiányával az ihlet is elmaradt... Mostanában sokat készítek nem magyaros ételeket, most is egy ilyenre esett a választás: Tüzes ananászos pulyka, párolt rizzsel. Első lépésként némi vegyes borsot, kevés szárított chilivel, és sóval a mozsárba csempésztem:

Alaposan összezúztam, és ebbe forgattam a husit, ami most pulykacombfilé vékony csíkokra vágva. Félretettem, addig felkészítettem a rizst párolódni. Herrym nagyon szereti az erős, karakteres csípős ízt... hónapok óta többféle szárított chilit kipróbáltam, egészben-darálva, nyersen: maggal és mag nélkül, változtattam a mennyiséget, de valahogy sehogy nem sikerült azt kihoznom, amire vágytam volna. Na most anyukám megajándékozott engem egy hatalmas adaggal a saját készletéből. Abból: ami az egyik húsleves evés során olyan tüzes vizet varázsolt az ízletes levesből, hogy amikor odahajoltam hogy megkóstolom, még a szememet is csípte, így szerencsére az ízlelőbimbókig nem jutott a tüzes nedűből, azt hiszem ezt hívják méregerősnek. Még az én kedvesem sem bírta, pedig ami nekem már éget, az neki: "Mintha lenne egy pici csipije..." :) Na most hozzá jutottam ehhez a csodához, gondoltam ideje kipróbálnom, és előrelátásom miatt óvatosan bántam vele, a két legkisebb darabkát varázsoltam a mozsárba...És milyen jól tettem, van egy rossz szokásom: főzés során nem nagyon kóstolok, de most az új alapanyagnak köszönhetően, úgy gondoltam mégiscsak megnyalom az ujjam, amivel alaposan összeforgattam a nyers húsdarabokat... hát már nyersen is megkaptam azt a karakteres, erőteljes, de nem tolakodó fantasztikusan csípős ízt, amire vágytam. :) Így nyugodt szívvel tettem a serpenyőt a tűzhelyre, hogy alaposan átforrósodhasson, majd némi napraforgó olajat is tettem bele, némi vajjal. Az olaj hiányában a vaj pillanatok alatt elszenesedne, ilyen hőmérsékletnél, de az olaj fantasztikus hőtűrő képessége segít nekünk ezt elkerülni. Nagyon szeretem a forró vaj illatát, amikor már picit habzott a forróságtól, egyenként beletettem a húsdarabokat, szépen lassan óvatosan, legyen ideje alaposan átpirulni... Majd még mosogatni is arrébb álltam, hiszen ha nem bírom ki, és megforgatom a husit, sosem fog igazán megpirulni, és nekem most baromi nagy szükségem van a serpenyő aljára kozmálódott ínycsiklandozó fűszerekre.Amikor minden oldala alaposan megpirult a husinak, öntöttem rá vagy két korty vizet, és vagy három percre lefedtem, hogy a forró gőz keresztülszaladhasson a falatkákon, ezzel omlóssá-puhává varázsolja a husikat, majd a fedőt levéve, a legmagasabb lángon, az összes felesleges nedvességet gőzzé változtattam és a husikák már jöhettek is ki egy tányérra. Majd következett az ananász, és sokkal jobban szeretem ha külön készül, de ugyanabban a serpenyőben, hogy a már alaposan átforrósodott/pirult fűszerek tovább ízesíthetik a gyümölcsöt. Arról nem beszélve hogy így nem mosódnak össze egy raguban az ízek, nem lesz fűszeres ananászunk, és édes husink, hanem megmaradnak külön-külön erősen: fűszeres hús és ropogós izgalmas ananász, így fantasztikus kontrasztot adva a viszonylag semleges rizsnek. Most sajnos csak konzerv ananász jutott, hiszen ha hirtelen ötlettől vezérelve készítek ilyesmit, friss ananász nincs itthon, de tökéletes megoldás vészhelyzet esetére, alaposan lecsepegettem, mert nagyon szeretem ha friss erős fűszeres ropogós kéreg kerül rá, a belseje pedig forró, omlós, és édeskés, ám picit fanyar. Hajlamos voltam régen, idő előtt kivenni a serpenyőből, de mindenkinek ajánlom, csak akkor szedjük ki, ha szépen rákaramellizáltak a fűszerek, és fantasztikus színt kapott, itt is figyelni kell hogy csak időnként forgassuk meg a gyümölcsöt a serpenyőben, addig nyugodtan elbánhatunk a maradék mosatlannal. :)

Herrym nem volt éhes, a fotón szereplő adag mégis az Ő pocakjában tűnt el, 10-esre pontozta (10-es skálán) ami eddig még soha nem fordult elő, majd hozzátette: "lassan mégiscsak megtanulsz főzni... " És habzsolt tovább! Természetesen ismerem, így én tudom minden szavának valódi jelentését... :)  Remélem... így az is megvan mikor "ugrat"... Talán soha nem dicsért még meg ennyire!

2012. május 12., szombat

Pirított rizs... az igazi maradék hasznosítás

Alapvetően a rizs uncsi... főleg ha kimaradt sima párolt rizsről van szó... Lusta voltam főzni, és nagyon gyorsan kellett valami nagyon fincsi. Úgy gondoltam maradékból gyártok valami gyors és ízletes fogást... A serpenyő már ment is a tűzhelyre, némi olívaolaj, amíg az felmelegedett, felkockáztam  egy fél fej hagymát. Majd a fagyóból némi fagyasztott zöldség került a hagymához, egy pár pillanat alatt az átpárolódott, addig összeszedtem a többi maradékot: rozmaringos pulykacomb, és csirkecomb, melyet kis kockákra vágtam, azt is megpirítottam a többi hozzávalóval, majd ment bele a rizs. Összepirítottam, és végül picit felfűszereztem, csak azzal ami éppen  a kezem ügyébe került, végül egy darab tojást alaposan habverővel összekutyultam, és az is mehetett a forró serpenyőbe. Hatalmas tányérra tettem, és friss paradicsommal koronáztam, igazán ízletes volt, arról nem beszélve, hogy összesen vagy nyolc perc, és megmentettem magam némi pazarlástól: :)

2012. április 1., vasárnap

Szaftos tarja, gombával és kurkumás-fűszeres rizzsel

Eredetileg ezt a receptet nem akartam feltenni a blogra, de olyan sikere volt, hogy tálalásnál mégis lefotóztam, és úgy érzem érdemes néhány szót ejteni róla. Egy gyors vacsit terveztem, rizzsel és valami szaftos husikával. A párolt rizst mindig valamilyen zöldséggel szoktam gazdagítani, hogy ne legyen annyira natúr, olyan semmilyen uncsi... De most kihagytam a kukoricát, a zöldségeket, úgy gondoltam valamilyen fűszerekkel adok neki lelket, hiszen önmagában annyira semleges. Az előző estéről kimaradt némi fűszerkeverék a sültburgonyából, mely a következő fűszereket tartalmazta: sok chili, piros édes-nemes paprika, őrölt feketebors, só és némi fokhagymasó:
Ez volt az alap a párolt rizsnek, melyet kiegészítettem némi kurkumával. A lapos uncsi rizs, igazán izgalmas, tüzes lett a fűszerektől és fantasztikusan napsárga és különlegesen ínycsiklandozó a kurkumától, az illata pedig káprázatos.
A husi elkészítése is rendkívül egyszerű volt: apró kockákra vágtam egy nagy fej hagymát, két gerezd fokhagymát, és egy doboz gombával, az említett fűszerkeverék kíséretében alaposan lepirítottam, majd dobtam rá két kanál mustárt, egy kanál méz kíséretében. Majd a husit is lepirítottam, amikor minden oldala szépen megpirult, két deci tejszínnel gazdagítottam. Az egész nagyjából 20 perc volt, az eredmény pedig magáért beszél:


2012. március 22., csütörtök

Mézes-chillis-gyömbéres-szójaszószos csirkemell kukoricás rizsel

Végtelenül egyszerű, és annál csakis a gyorsasága a nemesebb erénye ennek a receptnek. :) A csirkemellet hosszában nagyon vékony szeletekre vágtam, jelenleg egy csirkemellből öt vékony hosszúkás szelet készült. Ez azt jelenti, ha a napocska felé fordítottam a hússzeleteket, éppen hogy nem láttam át rajta. :) Készítettem egy nagyon gyors pácot, amibe csak a következő alapanyagok kerültek:
  1. méz (nagyjából két kis kávéskanál),
  2. jó sok szárított chilli, és kicsi erős Pista
  3. némi gyömbér (jelen esetben szárított, mert csak az állt a rendelkezésemre),
  4. sötét szójaszósz, az adagolással nagyon vigyázni kell, mert rendkívül aromás és sós, így könnyen előfordulhat, hogy további sót nem kell a pácba tenni. 
Alaposan beleforgattam a csirkemell szeleteket, és hagytam pácolódni, addig amíg a köretet odakészítettem. Most kukoricás rizst választottam, ha már keleti jelleget adtam az ételnek. Forró serpenyőbe dobtam a hússzeleteket:
Majd alaposan lepirítottam mindkét oldalát, és szaftosan tálaltam:
Szárított chillivel meghintett kukoricás rizst ettünk hozzá:
Ebédre alig marad... :)