Eredetileg mikor ezt a receptet terveztem, azt gondoltam a karajé lesz a főszerep ebben a receptben, de mint oly sokszor az élet másképp hozta, és mégiscsak egy mellékszerep jutott a husinak, pedig a történet végéig azt hihetjük hogy Ő a központi szereplő, de csak a legvégén, csattanóként súlyt le ránk a sors, hogy egészen másképp van, mint ahogyan azt az elején elterveztük, de végül mégsem bánjuk... :)
A story azzal indult Herry dolgozott egy szombaton, én vittem neki ebédet, de valszeg beba...-tam a hűtőajtót mielőtt kiléptem az ajtón, így a fagyasztó ajtaja aljas galád módon kinyílt... persze a röpke nyolc óra alatt amíg nem voltam otthon minden leolvadt amit kincsként rejtegettem a fagyasztóban. Így mentsük ami menthető elvén a húsokat lepácoltam, a zöldségeket ledobozolva a hűtőbe pakoltam, a számtalan veszteség mellett a legnagyobb fájdalmat a gyönyörűséges babarózsaszín méregdrága garnéláim elvesztése okozta, de már nem mertem őket elkészíteni, lévén mégiscsak tengeri herkentyűk... :( Herry hősiesen mellettem állt, pakolt, takarított és fertőtlenített, és mikor látta a fájdalmam, csendesen csak ennyit mondott: "Kapsz majd másikat.". Na de az egyik pác..
A karajhoz a következő pácot készítettem, vagyis ez volt az alap: A kávédarálóba tettem a fűszereket, egész bors, köménymag, szárított méregerős chili, nagy szemű tengeri só, házi szárított-darált piros paprika és némi ételízesítő:
Alaposan összedolgoztam, majd tovább ízesítettem némi mustárral és egy kevés fokhagyma porral:
Majd kevés olajjal felöntöm, és alaposan összedolgozom:
Egy műanyag edény aljára kevés olajat öntöttem, majd a hússzeleteket egyenként bedörzsöltem az sűrű páccal és egymásra pakolgattam, nagy körültekintéssel, úgy, hogy a szeletek között ne maradhasson levegőbuborék, hiszen mint tudjuk a levegő összetételében van az oxigén, ami oxidációt, azaz a romlást előidézi...
Mikor beleraktam az összes husikát, alaposan lenyomkodtam, hogy minél vízszintesebben álljanak a húsok az edényben:
Majd olajjal lezártam, ezzel megvédve az értékes husit a baktériumoktól és a levegőtől, ezáltal megfékeztem a romlási folyamatokat:
Mehetett is a hűtőbe, összesen 48 órát töltött így, mire sorra került és összeállt a recept további része a fejemben. A rizshez a szintén kiolvadt kukoricát is felhasználtam, amit a saját kezemmel fejtettem le még fagyasztás előtt:
A csípős-fűszeres hús mellé gondolkodtam valami zöldségen is, ami fokozatosan állt össze a fejemben, majd jó szokásomhoz híven a hűtőszekrény tartalmát terveztem kirámolni. Találtam is kincseket, és egy egészen különleges összeállítást sikerült létrehozni: egy nagyobbacska cékla fele, két nagyobbacska darab karalábé, egy nagy répa, egy kis petrezselyemzöld, és egy szép adag szottyant falusi paradicsom:
Alapvetően nem hiszem hogy ezek az alapanyagok kavalkádja jó összeállítás lehetne, de valahogy mégiscsak sikerült összehozni, éppen ezért zseniális, és emiatt léphetett egy csapásra főszerepbe az étel ezen része. A zöldségeket nagy lyukú reszelőn lereszeltem - a petrezselymet a kis lyukún - a paradicsomot felvágtam, majd beszórtam: egy csipet tengeri sóval, egy nagy adag barna cukorral, és megöntöztem jó nagy adag balzsamecettel:
Amíg a zöldség pácolódott, kisütöttem a fűszeres húsokat, és a rizst is elkészítettem:
Majd a húsos forró serpenyőbe borítottam az édes-savanyú cékla alapját:
Majd további fűszerekkel ízesítettem: nagy adag fekete borsot és szárított extra erős chilit is tettem bele, néhány perc alatt alaposan összepároltam, majd tálaltam:
Különleges és tökéletes harmónia uralkodott az étel egészén a fűszerek sokasága egyetlen komplett ízzé érett, és az alapízek közül három azonnal azonosítható volt: édes, sós és savanyú; majd csendesen a háttérből előbújt a umami.. ami mid közül a legmisztikusabb. :)
Herry még háromszor, vagy talán négyszer is szedett, és soha nem dicsérte még így a főztöm, pedig nem is tudtam hogy szereti a céklát, bár lehet ő sem... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése