2012. szeptember 21., péntek

Barackos linzer szederpudinggal

Ez egy nagyon gyors "hanyag" sütike... Valamelyik egyszerű linzer tészta alapot vettem kiindulópontként, de azt felfűszereztem néhány aprósággal, ha jól emlékszem kerül bele: fahéj, szegfűszeg, szerecsendió. Gyorsan összedolgoztam, majd a hűtőbe tettem pihenni:
Pihenés után nagy vonalakban beledolgoztam a formába, és a szeletelt barack is rákerült, melyet óvatosan megszórtam barna cukorral és mehetett is a sütőbe:
A puding alapjául a már sokat emlegetett fagyasztott szederpüré szolgált:
Felolvasztottam, majd sima zacskós pudingporral, cukorral és tejjel (csökkentett mennyiség, hiszen a püré is magas víztartalmú) befejeztem a folyamatot, egy habverővel, hogy minden szempontból csomómentes lehessen a keverék:
Közben megsütöttem a tortát:
És a ropogós omlós sütemény mellé a selymes és lágy pudingot is tálaltam:




2012. szeptember 20., csütörtök

Villámgyors félkész vacsi

Van az úgy hogy az ember nem akar semmi kreatívat művelni a konyhában, hogy nem akar részletesen átgondolt, hosszú órákat pepecselni, bonyolult receptekkel, kémiai és fizikai folyamatok segítségével elemezni és készíteni az ételeket. Csak gyorsan letudni, és lelkünket megnyugtatva konstatálni hogy mégis van valamiféle vacsora az asztalon. :) Időnként a chipsnél sem tudok jobbat elképzelni. Persze gyakran ragaszkodom a házi tésztához, de ettől még a másik véglet is megengedhető olykor-olykor... :) Ez pontosan ilyen félkész villámvacsi.. 
Halrudacska, ennek elkészítése nem feltétlenül igényel hosszú perceket, hiszen a dobozon is megtalálható az egyértelmű, néhány soros magyar leírás, mely alapján biztonságosan egy nyolc éves gyerek is bátran nekieshet. 
Krumpli: meghámoztam, megmostam, feldaraboltam, majd egy jó fűszeres vízben megfőztem. A vizet gazdagon fűszereztem: só-bors-chili és zöld fűszerek. Leszűrtem, és bő olajban hirtelen aranyszínűre sütöttem.
Hagyma: felszeleteltem, sóztam, borsoztam, alaposan darált chilivel megszórtam, néhány kanál rétesliszttel megszórtam, egy dobozban alaposan összeráztam, majd ropogósra sütöttem. 
Az eredmény:
Néha ilyen is kell... :)

2012. szeptember 19., szerda

Színes forgatag: fűszeres húspogácsa, fetakrémmel, zöldségekkel és gyümölcsökkel

Gyors, egyszerű, laktató és változatos. Igazán megvolt minden ebben a vacsiban amit szeretünk. :) A leírás hasonló lesz, nézzük csak szépen sorjában - fűszeres húspogácsa: darált csirkemell, só, bors, chili és amilyen zöld fűszerre vágyunk, alaposan összedolgoz, kis golyókat formáz, kilapít, extra szűz olíva olajon kisüt:
Fetakrém: (életemben az első, csak úgy találomra) feta villával alaposan eldolgoztam, kevés tejszínnel picit lazítottam, hasonló fűszerezést alkalmaztam mint a husinál, csak alaposan beledolgoztam egy nagy adag extra szűz olíva olajat: (természetesen a só elmaradhat, kicsit több chili került bele)
Zöldségek: csak egyszerűen feldaraboltam:
Gyümölcsök:
Ízek elbűvölő forgataga. :)



Kaliforniai paprika saláta

Nagyon egyszerű színes, és igazán vonzó saláta, az autentikus magyar uborkasaláta ihlette, de igazából semmi hasonló sem az ízében, sem az állagában, egy egészen új dimenzióba repíti a Herry által annyira sztárolt húsos roppanós kaliforniai paprikát. A három színű paprikát szépséges vékony csíkokra vágjuk, egy csipet sóval, némi cukorral és aktuálisan rizsecettel ízesítettem, jó hideg vízzel felöntöttem, majd hűtőben hagytam kissé érni. A rizsecet lágysága eredményezte hogy egy cseppet sem hasonlított az alapot ihlető uborkasalátához, lágy és kellemes hatást nyújtott, nagyon tetszett, örültem az eredménynek:

2012. szeptember 18., kedd

Mama titka

Hát igen! Csakis a nagymamák tudnak ilyet... sajnos saját nagyim már nincsen, - nagy szomorúságomra, de hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy az én Herrymnek milyen fantasztikus családja van. Nemcsak hogy elfogadtak, de a szeretetüket is minden alkalommal tisztán érzem, ha sikerül egy kicsit "össze ülnünk", neki két igazi fantasztikus mesébe illő nagyi is jutott, az egyik varázslatosabb mint a másik, rendszerint meglátogatjuk mindkettőjüket, és rendszerint még mindig igyekeznek minden alkalommal a kedvünkbe járni, mindenféle finomsággal, kedvességgel, égig érő szeretettel. :) Pedig szerintem nekünk kellene Őket segíteni, de a nagyik már csak ilyenek, csak remélhetem hogy mi is hasonlóak leszünk a mi unokáinkkal.. Bár addig még sok időnek el kell telnie. :)
Legutóbb emiatt nem is jeleztük nekik hogy érkezünk, váratlanul beállítottunk, hátha nem pazarolják a drága energiáikat a főzésre-sütésre. Persze nem jelentett ez sem semmit, ahogy megérkeztünk, azonnal tépte fel a fagyasztó ajtaját "nyanyanyám", már került is a sütőbe az isteni házi kolbász és hurka, máris sütötte a süteményt, és számomra felfoghatatlan módon fél óra alatt három hatalmas rúd almás süteményt rettyintett az asztalra, majd megszólalt... 
Olyan hirtelen és gyorsan történt minden hogy még fotózni is majdnem elfelejtettem, félkészen:
 Házi tojással megkenve:
Kisütve:
Mivel mamika nem készült hogy érkezünk, így az ünneplős terítő elmaradt - végre - és a kötelező szentimentális kockás maradt, nagy megelégedettségemre:
Fogok én tudni valaha ilyet? Vagy ebben a rohanó világban elfelejtünk majd jó nagymamának lenni? Igyekszem nem megfeledkezni ezekről a kincset érő pillanatokról, és elvesződni ebben az őrült világban...

Szeder...

Herrym az összes zöldség - kivéve karfiol - és gyümölcs elkötelezett rajongója, így a mindig aktuális/szezonális dolgok vannak itthon, volt ám az idén is szeder szezon, sajnos nem tart túl sokáig, de nem volt szívem kihagyni, így az egyik alkalommal két nagy doboz, hatalmas gyönyörűséges mélylila - szinte fekete - érett varázslatos szedercsomagot vettem. Alig tudtam megmosni Herry máris elragadta és a turmixgépbe fél pillanat alatt le is "darálta":
Ám a magok igen ellenállónak bizonyultak, ezért egy igen időigényes folyamat részeként egy széles fejű fakanállal, egy szűrő közreműködésével alaposan átpasszíroztam:
Némi joghurttal tálaltam
Nekem nagyon fincsi volt:
Végül tejszínnel is fagyasztottuk, igyekeztünk változatosan felhasználni, de a legnagyobb sikert üdítőként aratta, némi barnacukorral, kevés gyömbérrel, jéghidegen... egy kis mentát imádtam volna hozzá... :)



2012. szeptember 17., hétfő

Barackos joghurttorta némi titokkal :)

Most vagyok igazán bajban.... egy igen régi receptet találtam a fotók között, de mivel nagy sikert aratott, ezért mindenképp szeretném megosztani veletek. Igyekszem mindig úgy fotózni, hogy utólag is le tudjam írni mindenféle probléma nélkül a felhasznált alapanyagokat, de most egy hozzávalót nem tudtam beazonosítani, így nem lehet tökéletes a leírás... Bár nem mellékes, hogy a legkedvesebb szomszédasszonyom ma megemlítette ezt a receptet a "Nem akarsz végre sütni valami kis sütikét?" mondat kíséretében. :) Így jutott eszembe hogy ez még nem szerepel a blogon, így mindenkinek a fantáziájára bízom a hiányos részeket, biztos vagyok benne hogy számtalan jó variációt ki lehet még ebből hozni. Első körben, kekszmorzsa és rengeteg selymes házi vaj, majd tettem bele összetört kukoricapelyhet és ledarált zabpelyhet. Továbbá édesítőként tettem bele vegyes házi virágmézet és egy nagy adag szőlőcukrot:
A masszát alaposan összekevertem és a csatos torta forma aljába alaposan belenyomkodtam:
Itt következik a már emlegetett nem beazonosított alkotórész: valamiféle gyümölcsöt összeturmixoltam néhány korty hamisítatlan magyar házi pálinkával:
Azt rákentem a formára:
Egy nagy pohár joghurtba belekevertem némi barna cukrot, egy kevés házi vaníliás cukorral:
Majd egy nagy adag felkockázott barackot és némi citrom héját is hozzáadagoltam:
Majd egy egész csomag zselatint csomómentesre feloldottam némi baracklében:
Hozzákevertem az ízesített gyümölcsös joghurthoz, majd hűtőben egy éjszakán át hagytam hogy megszilárduljon:
Szépen lehetett szeletelni: