Maradék tészta

A spagettit késő délután ettük meg, így vacsi idejére semmilyen éhségérzetet nem éreztünk, így nyugodt szívvel kucorodtunk össze a tévé előtt filmet nézni, és lazítani, felkészülni a reggel kezdődő újabb munkahétre. Majd egyszer csak kezdtem érezni, hogy valami mégsem stimmel, először némi hiányérzetem támadt, majd csak akkor tudatosult bennem hogy mi a gond, amikor már a pocakom is hangos morajlással jelezett nekem... Ekkor már Herrynek is be kellett vallania hogy éhes, nem is csoda hiszen háromnegyed tizenegy, mikor egyen az ember ha nem épp ilyenkor? Muszáj volt valamit gyorsan tenni, ami nagyjából három és fél percembe bele is tellett, villámgyorsan serpenyőt a tűzhelyre, nagy láng, löttyintettem bele némi olívaolajat, meg egy kis darabka vajat, alaposan beszórtam őrölt chilivel, beledobtam a kifőzött natúr tésztát - ami a késői ebédből maradt - alaposan átforgattam. Míg átforrósodott harmadoltam néhány paprikával töltött olívabogyót, azzal is jól megkevertem, és némi házi tejföllel és frissen őrölt borssal tálaltam:

Nagyon jól esett, az olívaolaj kesernyés friss íze mindig magával ragad, a csípős tészta tolakodásán enyhített a tejföl,  az olívabogyó pedig különleges zamatot adott az egésznek. Lehet hogy az elfogyasztása még rövidebb volt, mint az összepakolása, pedig az ott egy hatalmas pizzás tényér...

Bolognai spagetti

Rajongok az olasz konyháért! Leginkább az tésztaételekért, ami számomra röviden azt jelenti: néhány jó minőségű alapanyagból, gyorsan finomat! :) Valahogy hajlamos vagyok a különböző nemzetek ételeit bekategorizálni a nemzet alapvető tulajdonságaival. Szerintem az olaszok is olyanok mint a saját konyhájuk: temperamentumosak, intenzívek, egyszerűek, őszinték, náluk nincs köntörfalazás. Ők aztán tudnak élni, szenvedélyesen főzni, imádnak enni, rajonganak az ételeikért, a kultúrájukért, hagyományaikat igyekeznek megőrizni, bár náluk is általános az "ahány ház, annyi szokás" elv, hiszen mindenkinek megvannak a titkos receptjeik. :) 

A tésztaételeiket három külön csoportra osztotta az agyam: paradicsomos, tejszínes és a natúr, azaz olívaolajas megoldás. Nálam a tejszínes, esetleg a tejfölös megoldás a legkedveltebb. Tésztát igyekszem minél kevesebb hozzávalóval készíteni, hogy jól kivehető lehessen az egyes alkotóelemek íze. Illetve csakis hétvégén vagyok hajlandó lassan készíteni az olasz konyha remekeinek valamelyikét, de akkor, csakis nyers tésztát készítek - szeretek tésztát gyúrni - és valamilyen csodás szósszal megtöltöm, vagy egyszerűen csak a szószként tálalom a friss metélten. Egészen más a friss tésztás megoldás, fantasztikusan nagy mennyiséget képes vagyok megenni belőle. De a hétköznapokra marad a szárított változat.

Jelen esetben az oly népszerű bolognaira esett a választás, mindössze azért, mert a hétvégén arra a döntésre jutottam, hogy addig nem vagyok hajlandó bevásárolni, amíg a fagyasztóból el nem tüntettem az összes alapanyagot, hiszen van benne olyan nyersanyag ami vagy két hónapos, és ezt rendszerint teljesen lecserélem. Most jött el az idő, így az elkövetkezendő időben inkább a kreativitásomra, mint a fantáziámra lesz szükség. Az első ami a kezembe akadt, egy kis darab darálthús, melyet először töltött karalábénak szántam, de rá kellett jönnöm hogy egy leves soha nem lesz számomra olyan tartalmas, hogy elegendő legyen, egy kis tészta meg mindig jól esik az embernek.

Én ezt is gyorsan készítem, soha nem értettem hogy emberek hogy főzhetik órákon keresztül, bár az egyértelműen könnyíti a dolgom hogy a szószhoz sűrített paradicsomot használok. Felteszem a gázra forrni a vizet a tészta főzéséhez, minden esetben nagy edényt használok. Sokkal ízletesebb lesz a "paszta", ha bő sós vízben főzzük ki, arról nem is beszélve, ha kis vízben próbáljuk ugyanezt egy nagy mennyiségű tészta beledobása után, könnyen lehűl a víz és nem megfelelően melegszik vissza. Így a tészta sem puhul megfelelően. Ha kettőnkre főzök úgy, hogy vacsorázunk és ebédelni is szeretnénk belőle, akkor az nagyjából négy teljes adagnak felel meg, ehhez megfőztem egy egész csomag tésztát (500 g).  Majd felvágtam egy kis fej hagymát apró kockákra, némi olívaolajon üvegesre pároltam, dobtam rá egy gerezd reszelt fokhagymát , majd jól megsóztam.

A darálthúst a keverékre tettem, kissé megpirítottam:

Majd kicsi helyet készítek a serpenyő közepén, és némi cukrot szórok bele. Amint a cukor elkezd megolvadni, alaposan megfűszerezem sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal, alaposan megforgatom és mehet is rá a sűrített paradicsom. Illetve ha találok a  hűtőben egy kis "szottyadt" paradicsomot - amit szendvicsre már nem szívesen fogyasztanánk el, azt meghámozom és mehet a szószba, jól összeforralom és kész is.
Tálalás tekintetében az utóbbi időben Herry több alkalommal megjegyezte hogy túl nagy adagokat készítek össze, ezért most úgy döntöttem hogy az összes tésztát nem négyfelé osztom, hanem kisebb adagokat készítek. Magamnak egy tányérra készítettem egy adagot - forrón - a többi tésztát, még roppanósan alaposan lemostam hideg vízzel, hogy ne puhuljon tovább. Sajnos a tálalás során nem figyeltem eléggé, így a fotó sem adja vissza hogy milyen fincsi volt:

Majd amikor a szósz is hűlt már,  három további adagot összeállítottam kis edénybe és kimaradt egy nagyobbacska adag, erre nem került a szószból, csak némi olívaolajjal megcsepegtettem és egy nagyobbacska dobozba tettem, hogy hátha felhasználom még valamire...

Palacsinta

A tarhonya leves mellé azért mégis kellett készíteni valamit, de igazából az egész műveletet lemértem, és mindösszesen 15 percet vett igénybe, és egy kis édesség mindkettőnket elégedetté tett. Nem akartam túl sokat készíteni, mert kevés tej volt itthon, ezért mindössze két tojásból sütöttem. Két tojást egy csipet sóval, és némi olajjal habverővel alaposan összedolgoztam:

Jó sok cukrot - tippelve - beleöntöttem, majd belereszeltem egy citrom héját, belecsavartam néhány csepp citromlevet és egy kis vaniliáscukrot is tettem a keverékbe. Majd liszttel besűrítem a keveréket úgy hogy teljesen csomómentes legyen, úgy hogy viszonylag sűrű masszát kapjunk:

Majd kevés tejjel meghígítom a keveréket, és újra besűrítem liszttel, úgy hogy csomómentes legyen, majd szépen fokozatosan hígítom tejjel a megfelelő állag eléréséig. Sokan állítják hogy hosszú ideig pihentetni kell a tésztát, de kérdem én, ki ér rá ha épp palacsintáról van szó? Az én palacsintám tekintetében két titok van, jóval több cukrot használok a tésztához, illetve zsírral sütöm ki a tésztát, ezt nagymamámtól tanultam, és utolérhetetlenül finom lesz tőle a tészta, de senki nem jött még rá hogy miért:

Minden egyes palacsintához, újabb kis adag zsírt teszek a serpenyőbe és nagy lángon gyorsan kisütöm:

A két fontos dolog még hozzá: egy jó serpenyő, és a fa palacsintafordítóm, melyet a Hortobágyon sikerült beszereznem, és azóta is imádom. A tésztához soha nem mérek semmit, mégis tökéletesen sikerült eltalálnom a mennyiségeket, mert egyetlen egy palacsinta sem ragadt le, egyet sem szakítottam el, és a nagyméretű palacsintából, két tojásból pontosan tíz darabot sikerült sütnöm! Most nutellával és baracklekvárral ettük meg :)

Tarhonyaleves

A pénteki fejvesztés és "csalódás" után szombaton mindenképp valami nagyon egyszerűt, de intenzívet szerettem volna, és vágytam valami levesre is. Alapvetően nem szeretem a tarhonya levest, de valahogy ez jutott az eszembe, én így készítem: apróra vágyok egy kis fej hagymát, melyet zsíron megdinsztelek, ilyen esetekre mindig félre teszek egy kis szalonna vagy tepertőbőrt, ami szerintem nagyon jó ízt ad az ételnek:

Ha a hagyma már üveges, akkor rádobom a tarhonyát is:

Majd kissé megpirítom, közben meghámozok egy nagyobb fej burgonyát, és ha a tarhonya megpirult, a burgonya kockákat is a zsírra dobom, és jól megforgatom:

Majd leveszem a lángról, ha picit hűlt - már nem pattog - egy nagy kanál paprikát dobok rá, és gyorsan megkavarom, mert a paprika színe a zsiradékban oldódik ki a leginkább, de vigyázni kell mert hamar megéghet, és megkeseredik. Néhány korty vízzel hígítom, tovább ízestem fekete borssal, csípős pirosarannyal, és csípős gulyáskrémmel, valamint húsleveskockával és sóval. Lehet hogy sokan nem szeretik ezeket a hozzávalókat, de én ezen a fázós-havas napon egy csípős pikáns levesre vágytam a meleg szobában.

Felöntöm vízzel, puhára főzöm azt a két kis szerény hozzávalót, majd elkészülés után négy nagy tányérral gyorsan meg is ettem. Estére az utolsó cseppig elfogyott, vacsorára palacsintát sütöttem mellé. Meg kell állapítanom igen gazdaságos menü, persze ha azt a röpke fél üveg nutellát nem számítjuk, amit elfogyasztottunk a palacsinták mellé... :)

Téli saláta tejfölös öntettel

Egyértelmű volt hogy valamilyen salátát készítenem kell, hiszen azt mindenki szereti, és igyekeztem a család kedvére összeállítani a menüt, ezért a saláta kézenfekvő megoldás lehet, arról nem beszélve, hogy gyors, egyszerű és egészséges...

Ezért vettem egy alapot, amiben volt: jégsaláta, ruccola, madársaláta és egyéb zöld félék is. Általában mi ehhez teszünk paradicsomot, paprikát, uborkát, de jelen esetben nem kaptam szép hozzávalókat, ezért a hűtőszekrényünkhöz szaladtam segítségért: meghámoztam két répát, megtisztítottam egy cukkinit, egy darab fekete retket és egész fej céklát.Amikor ilyen jellegű salit állítok össze, azt szoktam téli salátának nevezni, függetlenül attól, hogy milyen öntet készül az alaphoz. Ilyenkor kézenfekvőbb ezekből a zöldségekből összeállítani a salit, mint a 900 forintos kilónkénti paradicsomot felhasználni...

Majd Bellámon - a karácsonyi csodámon - volt a sor, pillanatok alatt lereszeltem a hozzávalókat a nagy lyukú reszelő segítségével, és mondhatom pompás látvány volt az egyforma csíkokra reszelt színkavalkád amit sikerült létrehoznom:

Egy hatalmas tál aljára pakoltam a zöldsalátát, majd ráborítottam a reszeléket, és óvatosan forgattam rajta egy picit, de csak óvatosan mert a cékla nem szabad hogy összefogjon mindent:

Már csak egy salátaöntetet kellett összeállítani, ami nekem mindig másképp néz ki, jelenleg tettem bele: tejföl, mustár, só, bors, erős pista, némi citromlé, zöld fűszerek, jól összekavartam, és mindenki annyit tehetett a salira amennyit csak szeretett volna. 

A salátát előre nem fűszereztem meg, nehogy összeessen és elveszítse a roppanósságát a só miatt. :) Nem kóstoltam... de máskor mindig fincsi szokott lenni.

A vacsi elkészülése után nagyon csalódott voltam a nem pirult burgonya miatt, és a nem működő zselatin végett, de így leírva nem is volt olyan tragikus a helyzet, ráadásul ezek a hibák nem is teljesen írhatóak az én számlámra, arról nem is beszélve hogy mindenki jól lakott! :)

Szamócás joghurt torta

Ez egyik specialitásom a joghurt torta, soha nem sikerült még elszúrnom, természetesen most összejött! Az egyik legkönnyebb, legfrissebb desszert amit rendszeresen készítek, itt is a hozzávalók hiányosságának köszönhetem a kudarcot! Mindig hasonlóképpen készítem: piskóta alap, könnyű joghurt krém és valami gyümölcs. Az összeállítás sorrendjében szoktam változtatni. Jelenleg házi joghurtot használtam - amihez eddig nem volt szerencsém, illetve zselatin lapokat, amiről bátran állíthatom, soha többé nem fog előfordulni! Illetve volt itthon szamóca, melyről mindenképp azt gondoltam kár lenne a laza krém alá rejteni.

Először elkészítettem a piskótát: jelenleg négy apróbb tojás volt kéznél így azokat szétválasztottam. A fehérjét beletettem a mixer keverőtáljába, és elindítottam egy csipet só társaságában, hogy mire az alappal kész leszek, addig a kemény fehérjehab is elkészüljön.

A sárgájához három nagy kanál cukrot tettem, majd fehéredésig habverő segítségével alaposan összedolgoztam. Mindig annyi kanál cukrot és lisztet teszek a keverékhez, amennyi tojást használok, de ezeket a tojásokat kisebbnek láttam az átlagnál, ezért csökkentettem a hozzáadott szárazanyagokat is. Majd ugyanennyi - három kanál - lisztet is tettem a keverékbe, ha esetleg úgy találjuk hogy nagyon sűrű lett a keverék, bátran adagolhatunk bele egy kanál langyos vizet is akár. Mire a tojássárgájás massza összeáll, addigra a fehérjéből is kemény habot varázsolt a robotgép. A fehérjét nagyon óvatosan négy vagy öt adagban folyamatosan hozzáadagolom a sárgájához. Nem tudom mennyire van jelentősége, de én mindig figyelek rá hogy csakis egyetlen irányba keverjem a masszát, és véletlenül se törjem össze a fehérjehabot, mert az fogja szépen megemelni a piskótát. Majd kivajazott tortaformába borítom a keveréket:

Beteszem az előmelegített sütőbe 170 fokra, és igyekszem nem rányitni az ajtót, mert akkor azonnal összeesne a tésztánk:

Sülés közben szépen megemelkedik, ami természetesen mérséklődni fog a hűlés során. Tűpróbás ellenőrzés után kiteszem hűlni az elkészült tésztát.

Közben a krémet is elkészítettem: Natúr házi joghurtot sikerült vásárolni Herrynek a kedvenc tejesünktől, melyet egy nagy edénybe tettem. Raktam bele cukrot, némi citromlevet és héját, ami egyébként narancsnak álcázta magát a hűtőszekrényben:

Juli barátnőm szólt rám a művelet közepén, hogy ne tegyek több citromlevet a joghurtba, mert savanyú lesz, én meg néztem rá bambán, hogy talán színvak? Annyira erősen állította hogy citrom, kénytelen voltam megkóstolni, és neki kellett igazat adnom! Teljesen citrom íze volt, némi narancsos beütéssel, de a külseje mindenképp narancsra hajazott! Úgyhogy nem tettem többet vele, csak némi cukorral igyekeztem ellensúlyozni a savasságot. Került még a joghurtba vanillincukor, és közben fél liter habtejszínt kemény habbá dolgoztattam a robotgépben. Ekkor sikerült megismerkednem a lapzselatinnal, mert édesanyám szekrényében nem találtam semmilyen más kötőanyagot sem:

A végkifejletet ismerve, természetesen semmi esetre nem nevezném ezt barátságnak, sőt le is tagadom hogy bármikor is találkoztam vele. Hideg vízbe áztattam, majd alaposan belekevertem a joghurtban, és hasonló módon óvatosan a habtejszínt hozzá adagoltam a joghurthoz, mint amikor a piskóta tésztáját készítettem. Ekkor teljesen úgy tűnt hogy tökéletes lesz a krém, ízre az is volt!

 Majd az összeállt krémet, ráborítottam a kihűlt piskótalapra:

Majd a szamócákat alaposan megtisztítottam: száraikat eltávolítottam, és hideg vízben jól lemostam:

Majd felszeleteltem, és a torta tetejére pakoltam:

Lefedtem, és kitettem az erkélyre hogy összeállhasson és a zselatin is kifejthesse a hatását. Némi hűlés után levettem a csatos tortaformáról a lecsatolható részt, és azt gondoltam tökéletes:

Majd a melegen eltöltött óra után, láttuk hogy nem tökéletes, mert nem szilárdult meg rendesen, és kissé megrogyott az egyik oldala... Annyira mérges voltam hogy lefotózni elfelejtettem, de a lapzselatint száműztem az életünkből egy egész életre..

Ennek ellenére mindenki evett belőle, és senki nem mondta hogy nem kér többet! És az íze... mondhatom olyan volt mint amilyet szerettem volna: a piskóta levegős, édes és ropogós, a krém: lány könnyű és frissítő, a szamóca: téli, kissé savanykás, de rendkívül kellemes! Csak szépséghibája akadt...

Gnocchi baconnel és parmezánmártással

Valamelyik nap, amikor a meggyel töltött nudlit készítettem, sok tészta maradt, ezért azt életemben először megpróbáltam lefagyasztani a gnocchit... De kezdjük a storyt az elején:

A burgonyapürét tálba tettem, és dobtam rá két tojást:

Majd összegyúrtam, és finomlisztet folyamatosan adagoltam a masszához, mindaddig amíg egy jól gyúrható, nem túl kemény tésztát kapunk:

A gyúrás viszonylag sokáig tartott, igénybe vett vagy 20 percet, de nagyon jól esett, levezettem a feszültséget, és egy fantasztikus állagú, nagyon finom tésztát kaptam. Elkészítettem a szükséges mennyiségű meggyel töltött nudlit, aztán észleltem, hogy így is sok tészta kimaradt, mivel meguntam töltögetni a meggyel, és nem raktam cukrot a tésztába, ezért gondoltam tökéletes ha némi gnocchit is készítek, és életemben először megpróbálom lefagyasztani.

Kis darabokat téptem a tésztából, melyből kis gombócokat gyúrtam, és egy villa segítségével barázdákat varázsoltam bele, úgy hogy a villa hátoldalát végigtáncoltattam a tésztagombócon, ezáltal kis mélyedések keletkeznek benne - melyben később a szósz megtelepszik, és sokkal ízletesebb lesz a tészta - valamint kis tojásdad formája lesz...

 Bőven megforgattam a lisztben, mellyel arra számítottam hogy nem fog összetapadni a fagyasztóban:

24 óra múlva ki is vettem, ellenőriztem, természetesen összetapadtak, de a zacskóban odacsaptam a pultra, és varázslatos módon szépen elváltak egymástól, aminek nagyon örültem! Szépen betettem a hűtőbe, gondoltam ideális lesz az anya vacsira! :)
A tésztával elegendőd bajlódtam, ezért gondoltam egy nagyon egyszerű szószt készítek hozzá: majd 20 deka bacont lepirítottam némi vajon és frissen őrölt borssal:

Dobtam rá friss parmezánt csíkokra vágva, tettem bele egy kis reszelt parmezánt, majd két és fél deci harminc százalékos tejszínnel felöntöttem, és lassú tűzön megvártam míg a szósz besűrűsödik, a végén pedig apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítettem, így teljesedett ki az íze:

A gocchikat forró sós vízben, kis adagokban kifőztem:

Majd amikor a tészta és a szósz is nagyjából meghűlt, gyorsan összeforgattam, és egy kis tálban tálaltam:

Eredetileg forrón forgattam volna össze, de anyukám még nem érkezett meg, és nem akartam hogy az összes szószt beszippantsa a tészta, ezért vártam a hűléssel, így még szaftosan tudtuk kóstolni. Amikor megérkezett, mondtam neki hogy mit csináltam, nagyon örült és természetesen ezt választotta a menüről. Nekem is nagyon ízlett!!! :)