Indiai kaland

Az oly régen várt indiai kalandon is túl vagyunk... Semmit nem szeretnék hozzáfűzni, de azt a néhány képet megosztanám...
Az italom:

A vendégmarasztaló:

Herry étele:

Az én választásom:

"Vajaskenyér":

Szendvics

Újra szendvics... :) A heti egyben ennek is benne kell lennie, bár az utóbbi időben ez a típus olyan sikert aratott, hogy hetente többször is az asztalra került, lehet variálni szabadon, és ez benne az annyira jó. Egyszerű, mégis lehet kreatív szendvics, félig mégis melegétel... :)
A folyamat főszereplője még gyermekkoromból rám maradt sütő alkalmatosság, kissé ütött-kopott, de a világ összes kincséért sem adnám, és lecserélni sem akarom... igazi eszmei értékkel rendelkezik:

Első lépésként a sütőt beizzítom, legyen jó forró, mire a sütnivaló összeáll. Majd készítek egy öntet féleséget, ami mindig más, jelen alkalomkor: tejföl, kevés mustár, kicsi majonéz, só-bors, erős pista, kakukkfű és bazsalikom:

Van olyan hogy az öntet nem áll másból: tejföl, só-bors, fokhagyma, most egy picit variáltam. Majd előkészítettem még: reszelt sajtot, egy kevés paradicsomot és erős paprikát:

A szendvicskenyereket megkentem sajttal, pakoltam rá sonkát, az öntetet, sajtot és zöldséget, majd szép pirosra sütöttem:

Jó képet sajnos nem sikerült összehoznom, de az ízek magukért beszélnek, Herry nagyon szereti ezt a fajta szendvicset, mert a fűszerekkel, és különböző zöldségekkel húsokkal, egészen különböző aromákat tudunk kicsalni. :) Ahogy felmelegednek a zöld fűszerek a krémes öntetben, méginkább meggyőzik az embert...

Csirkemell, párolt karfiollal és borsóval, különleges fűszeres burgonyával

Az utóbbi időben rendgeteg volt a távolkeleti hatás a konyhában, ezért a burgonya valahogy elmaradt, de rengeteg volt a rizs és a kínai tészta, így ideje volt újra a számomra oly kedves krumplihoz visszatérni, ám a keleti hatásokat nem tudtam elhessegetni... Alig néhány napja készült, de valószínűleg a fotózást elrontottam, hiszen nem tudom mivel pácoltam a csirkemellet, csak azt hogy ez is a fagyasztó leolvadásának maradványa, így a pácolás jó előre megtörtént.

A kép alapján csak tippelni tudok: chili, fokhagyma és gyömbér, ami természetesen a távol kelet szentháromságát jelenti számomra, némi sötét szójaszósz, és talán egy kevés worchester szósz, közben erősen igyekeztem visszaidézni az ízeket és utóízeket, melyet az étel a számban hagyott:

Ehhez ismét csatlakozott, a mostanában megszokott: hús-köret-zöldség párosításához híven - ismételten a fagyasztónak köszönhető - karfiol és zsenge zöldborsó, melyet egyszerűen kevés vajjal-fokhagymával, sóval és fehér borssal megpároltam:

És mivel minden előre leolvadt, és már be volt pácolva, így igyekeztem egy kicsit több figyelmet fordítani a burgonyára, csak az illúzió megőrzésére, ezért összeállítottam egy meglepő fűszer párosítást, mely rám nem jellemző - chili (semmiből nem maradhat ki mostanában), kakukkfű (aromás, ízletes és nagyon jó hőtűrő képességű), rozmaring (szintén az aromái miatt választottam és a hőtűrő képessége miatt mint a kakukkfüvet) és citrom (a tervek szerint megtöri az erős aromákat, lágyítja azokat és frissességet ad az ételnek:

Valahogy soha nem szerettem a citromot az ételben, az én ízlésemnek nem jött be, csakis a halakoz tudtam kapcsolni. Még levesben sem jellemző az én konyhámban, éppen ezért a fantasztikus citromos csirke is kimaradt eddig nálam, felfoghatatlan hogyan jutott az eszembe hogy most a krumplira teszem... :)

Majd a husit forró serpenyőben hirtelen kiütöttem:

Közben a burgonyát nagyobbacska cikkekre vágtam, megfőztem sós vízben, majd a hús kisülése után egy nagy darab vajat tettem a serpenyőbe, amikor az megforrósodott, beletettem a kiválasztott fűszereket és a főtt krumplit is:

A burgonyát lepirítottam és tálaltam:

Nekem nagyon bejött a citromos fűszeres forró és selymes és ropogós burgonya, a fogás többi részével sem volt semmi gond, nagyon jól laktam... :)

Tüzes karaj, édes-savanyú céklával és rizzsel

Eredetileg mikor ezt a receptet terveztem, azt gondoltam a karajé lesz a főszerep ebben a receptben, de mint oly sokszor az élet másképp hozta, és mégiscsak egy mellékszerep jutott a husinak, pedig a történet végéig azt hihetjük hogy Ő a központi szereplő, de csak a legvégén, csattanóként súlyt le ránk a sors, hogy egészen másképp van, mint ahogyan azt az elején elterveztük, de végül mégsem bánjuk... :)

A story azzal indult Herry dolgozott egy szombaton, én vittem neki ebédet, de valszeg beba...-tam a hűtőajtót mielőtt kiléptem az ajtón, így a fagyasztó ajtaja aljas galád módon kinyílt... persze a röpke nyolc óra alatt amíg nem voltam otthon minden leolvadt amit kincsként rejtegettem a fagyasztóban. Így mentsük ami menthető elvén a húsokat lepácoltam, a zöldségeket ledobozolva a hűtőbe pakoltam, a számtalan veszteség mellett a legnagyobb fájdalmat a gyönyörűséges babarózsaszín méregdrága garnéláim elvesztése okozta, de már nem mertem őket elkészíteni, lévén mégiscsak tengeri herkentyűk... :( Herry hősiesen mellettem állt, pakolt, takarított és fertőtlenített, és mikor látta a fájdalmam, csendesen csak ennyit mondott: "Kapsz majd másikat.". Na de az egyik pác..

A karajhoz a következő pácot készítettem, vagyis ez volt az alap: A kávédarálóba tettem a fűszereket, egész bors, köménymag, szárított méregerős chili, nagy szemű tengeri só, házi szárított-darált piros paprika és némi ételízesítő:

Alaposan összedolgoztam, majd tovább ízesítettem némi mustárral és egy kevés fokhagyma porral:

Majd kevés olajjal felöntöm, és alaposan összedolgozom:

Egy műanyag edény aljára kevés olajat öntöttem, majd a hússzeleteket egyenként bedörzsöltem az sűrű páccal és egymásra pakolgattam, nagy körültekintéssel, úgy, hogy a szeletek között ne maradhasson levegőbuborék, hiszen mint tudjuk a levegő összetételében van az oxigén, ami oxidációt, azaz a romlást előidézi...

Mikor beleraktam az összes husikát, alaposan lenyomkodtam, hogy minél vízszintesebben álljanak a húsok az edényben:

 Majd olajjal lezártam, ezzel megvédve az értékes husit a baktériumoktól és a levegőtől, ezáltal megfékeztem a romlási folyamatokat:

Mehetett is a hűtőbe, összesen 48 órát töltött így, mire sorra került és összeállt a recept további része a fejemben. A rizshez a szintén kiolvadt kukoricát is felhasználtam, amit a saját kezemmel fejtettem le még fagyasztás előtt:

A csípős-fűszeres hús mellé gondolkodtam valami zöldségen is, ami fokozatosan állt össze a fejemben, majd jó szokásomhoz híven a hűtőszekrény tartalmát terveztem kirámolni. Találtam is kincseket, és egy egészen különleges összeállítást sikerült létrehozni: egy nagyobbacska cékla fele, két nagyobbacska darab karalábé, egy nagy répa, egy kis petrezselyemzöld, és egy szép adag szottyant falusi paradicsom:

Alapvetően nem hiszem hogy ezek az alapanyagok kavalkádja jó összeállítás lehetne, de valahogy mégiscsak sikerült összehozni, éppen ezért zseniális, és emiatt léphetett egy csapásra főszerepbe az étel ezen része. A zöldségeket nagy lyukú reszelőn lereszeltem - a petrezselymet a kis lyukún - a paradicsomot felvágtam, majd beszórtam: egy csipet tengeri sóval, egy nagy adag barna cukorral, és megöntöztem jó nagy adag balzsamecettel:

Amíg a zöldség pácolódott, kisütöttem a fűszeres húsokat, és a rizst is elkészítettem:

Majd a húsos forró serpenyőbe borítottam az édes-savanyú cékla alapját:

Majd további fűszerekkel ízesítettem: nagy adag fekete borsot és szárított extra erős chilit is tettem bele, néhány perc alatt alaposan összepároltam, majd tálaltam:

Majd a fogást együtt is megízlelhettük:

Különleges és tökéletes harmónia uralkodott az étel egészén a fűszerek sokasága egyetlen komplett ízzé érett, és az alapízek közül három azonnal azonosítható volt: édes, sós és savanyú; majd csendesen a háttérből előbújt a umami.. ami mid közül a legmisztikusabb. :)

Herry még háromszor, vagy talán négyszer is szedett, és soha nem dicsérte még így a főztöm, pedig nem is tudtam hogy szereti a céklát, bár lehet ő sem... :)

Távol keleti ihletésű pirított tészta

Ez közvetlenül a Zing-es élmény után történt, de valójában nem nevezhetem koreai ételnek, hiszen - mint utólag már megtudtam - Koreában nincsen étkezés rizs és kimcsi nélkül, viszont mi nem rajongunk ennyire ezért a gabonáért, így mindenképp valami mást képzeltem, és  kínai gyors tészta általában van itthon, nagyon szeretjük is, így emellett döntöttem. Viszont az arányokat némileg igyekeztem betartani, mindkettőnk ételénél érvényes lehetett az a megállapítás: legalább ugyanannyi zöldség szerepeljen a fogásban mint husi, a köret mellé, mostanában észrevettem nem elégszem meg a hagyományos hús és köret felállással. Hajlandó vagyok némi hús mennyiséget feláldozni, ha nem is az egészséges életmód, de mindenképp az ízletes ételek oltárán, cserébe egy harmadik ízbombaként ható összetevőért, ami általában valamilyen zöldség, vagy saláta. Ha már minden nap eszünk húst, akkor ez igazán nem nagy áldozat, bár igyekszem hetente egy nap valami húsmenteset asztalra tenni... az igyekezet persze nem mindig hoz eredményt. :)

Hát kezdett összeállni a fejemben a fogás: valamilyen pirított roppanós friss zöldség, csípős-fűszeres hússal és aromás gyors pirított tészta. Első körben a hússal indítottam, két nagy csirkecomb, kifiléztem feldaraboltam, előkészítettem hozzá a chilit és a fokhagymát:

A húsdarabkákat fűszereztem: tisztességes mennyiségű szójaszósszal, egy kevés  Worcestershire szósz, vagyis minden bizonnyal: Worcester szósszal, a feldarabolt chilivel és fokhagymával, kevés reszelt gyömbérrel, és némi sóval - ezzel vigyázni kell, hiszen a szójaszósz nagyon sós:

Majd félre tettem, had pácolódon, beindulnak a folyamatok. Zöldség gyanánt a "hozott anyagból dolgozunk"elvét követve a hűtőszekrényben talált karalábét és répát választottam, viszonylag egyforma, szép vékony hasábokra szeleteltem:

 A serpenyőbe napraforgó olajat melegítek, azért ezt mert kár lenne az extra szűz olívaolajat használni, hiszen annyira sok íz fog belekerülni, hogy az olíva nem tud érvényesülni, illetve nagyon magas hőfokon készítjük az ételt, így az olíva elveszítené az értékes alkotóelemeit, illetve mivel az extra szüzességét is amiatt kapta: mert hőkezelés hiányában nyerték ki az értékes nedűt, valamint a napraforgó olaj hőtűrő képességben magasan veri az ízletes olívát. Az olajat hasonlóképp fűszerezem, mit a húst: chili, fokhagyma és reszelt gyömbér. Szójaszószt nem adok hozzá mert nem szeretném hogy elszíneződjön, ehelyett kevés sóval és némi borssal tovább ízesítem. Hagyom hogy az olajban feloldódjanak az ízek, a kapszaicin, ami a csípősséget okozza, igen jó hőtűrő képességű és stabil szerkezetű, majd beledobom a feldarabolt zöldségeket:

Magas hőfokon hirtelen megpirítom, majd 2 X 2 korty vízzel megpárolom, a zöldségek mérete miatt tényleg csak néhány pillanat kell az elkészüléshez, majd tányérra teszem.Ugyanabban a forró serpenyőben az olajat pótolva, a husikat egyenként a serpenyőbe pakolom:

Azért szükséges hogy egyenként, mert mindig beleesek abba a hibába, hogy túl hamar kezdem kevergetni, túl sokat teszek, így lehűtöm a serpenyőt, és az ízletes husi megfő, és nem megpirul. Viszont, ha egyenként pakolom a falatkákat, nem hűtöm le a serpenyőt, nem fedik egymást a húsok, és van idejük gyönyörűségesen megkaramellizálódni a serpenyőben:

Közben felforrt a víz a tésztának, amit már előkészítettem, beledobtam a vízbe:

A husihoz némi kukoricalisztet összekevertem egy kis vízzel, csak hogy ne legyen olyan száraz:

Majd a zsírjára pirult húshoz adtam, amit a zöldség mellé tálaltam:

És a serpenyő mai pályafutása még mindig nem fejeződött be, hiszen értékes alkotóelemek ragadtak az aljára, melyhez további olajat adagoltam, és a kifőtt tésztát megforgattam:

A fotó a mennyiséget annyira nem adja vissza, de elkészülésekor is bő négy adagnak láttam, hiszen ez egy hatalmas pizzás tányér, ehhez képest - meg ahhoz hogy Herry nem akar vacsizni - vagy három adagot egy ültő helyében eltüntetett... Úgyhogy ebédre nem is maradt, így félig kezdhettem elölről a főzést, bár csak a tésztát pótoltam... :)

Lecsó: gyűlöletből szerelem...

Lecsó... tipikusan az az étel amiről még csak kétféle véleményt hallottam: "IMÁDOM" és "GYŰLÖLÖM".  És mindez nem elég, én is vallottam - szent meggyőződéssel - mind a kettőt, sőt a véleményeimet tekintve alig volt néhány pillanat hogy egyik végletből a másikba cseppentem. Szegény anyukám 29 évig hallgatta hogy mennyire nem szeretem a lecsót, és hogy a paprikát nyersen sem bírom megenni, nemhogy ha főtt, arról nem is beszélve hogy a "szagát" sem szeretem, így mellőzze annak készítését. Csakhogy megérkezett a családunkba Herry, mondanom sem kell, Ő nagy rajongója ennek az ételnek, így anyukám bátran vette a fáradtságot, és rendszerint meglepte az én kedvesemet, ha éppen neki is arra szottyant kedve, vagy csak arra: hogy picit hergeljen, hiszen tudta ha Herryről van szó, úgy engedékenyebb vagyok, és egy rossz szavam sem lesz... :) Nem is régen volt amikor eljátszotta ismét a közös lecsózást, és rendszerint engem is kínáltak vele, természetesen fintorogva, fújtatva és mérgelődve visszautasítottam. Amire anyukám csak szűkszavúan ennyit mondott: "majd megszereted" és már ették is a tojásos lecsót, persze én éhen maradtam...
Az egyik alkalommal éppen azon tanakodtam mit készítsek vacsorára, nehezen döntöttem, de nem akartam a snassz párolt rizs - sült hús kombót az asztalra tenni, először valamilyen párolt zöldséget terveztem még mellé, ami megszínesíti az adott fogást.  Majd a hűtőben felfedeztem némi falusi paprikát és paradicsomot, annak ellenére hogy nem szeretem, nagy vonalakban mégis tisztában vagyok vele hogy mi kell a lecsóhoz, gondoltam ha magamnak nem is, de a kedves mindenképp megérdemli... :)Majd tovább gondoltam, a szalonna mindig jó, így némi házi füstölt húsos szalonnát kevés házi zsírral a serpenyőbe tettem:

Majd előszedtem az alapanyagokat, feltételezem nem kell egyenként bemutatni őket, ami viszont fontos: igazi falun nőttek ezek a kis gyönyörűségek:

Amikor a szalonna kellőképpen megpirult mehet rá a hagyma, amit azonnal bőven meg is sóztam, hogy a fűszer segíthesse a kémiai folyamatokat:

Mire felvágtam a zöldpaprikát, már mehetett is a serpenyőbe:

Aztán  némi chili:

És a sárga tévépaprika:

Amikor a víz nagy része elpárolgott a zöldségekről, kevés házi pirospaprikával is meghintettem:

Néhány kavarás, hogy a paprika színanyagai szépen kioldódjanak, és jöhet is a paradicsom:

"Összerottyantom", de csak éppen, hiszen a paradicsomnak csak néhány forró pillanat kell. :)

Azt hiszem mindenki másképp készíti, ahányat láttam mindnek más volt a külseje... Mindenki másmilyenre darabolja a belevalót, más arányokban, és mindenki más időintervallumot használ az elkészítéséhez. Nekem tökéletes volt az a variáció: lehető legmagasabb hőmérsékleten, adott sorrendben, amíg az egyik hozzávalót felvágtam, addig volt csak a másik egyedül a serpenyőben, semmit nem főztem teljesen szét, hagytam hogy összeálljon az egész, és egyetlen másodperc sem volt felesleges, nem vártam semmire, nem telt feleslegesen az idő. Használom ezeket az alapanyagokat, eddig csak fűszerként készítettem lecsós alapot: pörkölthöz, de azt trükkösen összepépesítettem a kis csodamasinámmal, mert sem a paprika, sem a paradicsom darabkáit nem tűrtem az ételben, mint a kisbabák. Most először kóstoltam... el sem hittem hogy eddig hogyan fordulhatott elő hogy nem szerettem... Megmagyarázhatatlanul imádom!!! 

Kukoricás rizzsel és a drága anyósom által készített darált fűszeres csirkemellel töltött papacsinával tálaltam:

Azt hiszem ideje lesz a rizses, tojásos, de még a ratatouille-t is kipróbálnom, sajnos lehet ezek már csak a jövő nyári zöldségekből fognak készülni...

Tonhalkrémes szendvics

Herryre megint rájött a szendvicsláz, aztán gondoltam elkerülendő a rendszeres vitákat kihagyni, így igyekeztem kompromisszumos megoldást keresni, hiszen ha belegondolok valóban nincs is jobb, és változatosabb, izgalmasabb egy ízletes szendvicsnél, persze ez alatt nem a magyar klasszikusra gondolok, mely idomult a magyar emberek általános hangulatához és pénztárcájához: előre szeletelt félbarna kenyér, valami selejt pékség mellékterméke, valami nagyáruházlánc védjegyével ellátott margarin, egy szelet "trógerpárizsival", és persze hatalmas adag hófehér jódozott só - csak hogy valamiféle íz is kicsalható legyen... Természetesen nem erre gondolok, persze nem is almas beluga kaviárra, és nem is kobe marha steak-re, vagy szarvasgombára, itt is igyekszem megtalálni az arany közép utat. A még megfizethető viszonylag jó minőségű alapanyagokat összeválogatva, különböző akár különleges ízkavalkádot létrehozni. A Herrys szendvicsprobléma pedig heti egy alkalommal szendvicset készíteni, akár a kreativitásom kihasználásával, ez az egyszerű tonhalkrémes szendvics is ennek köszönhető és a szecsóproblem is megoldva, MINDENKI BOLDOG... :)
Előkészítettem a zöldségeket, semmi extra, csak amit épp a hűtőben találtam, valamiféle formákra daraboltam, csak úgy kedvem szerint:

Egy tonhalkonzervet kibontottam, megmondom őszintén, nem vásároljuk meg a lehető legdrágább terméket ebből a nemes alapanyagból, de a legolcsóbbat sem vagyok hajlandó elfogyasztani. Igyekeztünk a számunkra legmegfelelőbbet kiválasztani, erősen középkategória ára szerint, vagy talán még az olcsóba is belefér, és mégis finom olajban van, és viszonylag sok husi jut... Hosszú időbe tellett mire a piacon fellelhető majdnem összes terméket kipróbáltuk, de már megvan, így csak hűek kell hogy maradjunk, ebből a fajtából mindig van a hűtőben legalább két dobozzal, hiszen alkalmas salátára, tésztához vagy akár szendvicshez is. A konzervet egy tálba tettem, olajával együtt, majd néhány csepp citromlével megkínáltam, megsóztam, kevés őrölt chilivel és frissen őrölt borssal ízesítettem, kicsi mustárral pikánssá tettem, majd kevés majonézzel és tejföllel néhány gyors mozdulattal összeforgattam, úgy hogy ne törjem össze teljesen a főszereplőt:

A magos bagettet ketté vágom, mindkét felét megpirítom palacsinta sütőben:

A forró bagettre mehet a hideg krém és a zöldség, annyi amennyi jól esik:

Gyors, finom és laktató, ja és a heti szendvicsprobléma megoldva... :)