Téli saláta tejfölös öntettel

Egyértelmű volt hogy valamilyen salátát készítenem kell, hiszen azt mindenki szereti, és igyekeztem a család kedvére összeállítani a menüt, ezért a saláta kézenfekvő megoldás lehet, arról nem beszélve, hogy gyors, egyszerű és egészséges...

Ezért vettem egy alapot, amiben volt: jégsaláta, ruccola, madársaláta és egyéb zöld félék is. Általában mi ehhez teszünk paradicsomot, paprikát, uborkát, de jelen esetben nem kaptam szép hozzávalókat, ezért a hűtőszekrényünkhöz szaladtam segítségért: meghámoztam két répát, megtisztítottam egy cukkinit, egy darab fekete retket és egész fej céklát.Amikor ilyen jellegű salit állítok össze, azt szoktam téli salátának nevezni, függetlenül attól, hogy milyen öntet készül az alaphoz. Ilyenkor kézenfekvőbb ezekből a zöldségekből összeállítani a salit, mint a 900 forintos kilónkénti paradicsomot felhasználni...

Majd Bellámon - a karácsonyi csodámon - volt a sor, pillanatok alatt lereszeltem a hozzávalókat a nagy lyukú reszelő segítségével, és mondhatom pompás látvány volt az egyforma csíkokra reszelt színkavalkád amit sikerült létrehoznom:

Egy hatalmas tál aljára pakoltam a zöldsalátát, majd ráborítottam a reszeléket, és óvatosan forgattam rajta egy picit, de csak óvatosan mert a cékla nem szabad hogy összefogjon mindent:

Már csak egy salátaöntetet kellett összeállítani, ami nekem mindig másképp néz ki, jelenleg tettem bele: tejföl, mustár, só, bors, erős pista, némi citromlé, zöld fűszerek, jól összekavartam, és mindenki annyit tehetett a salira amennyit csak szeretett volna. 

A salátát előre nem fűszereztem meg, nehogy összeessen és elveszítse a roppanósságát a só miatt. :) Nem kóstoltam... de máskor mindig fincsi szokott lenni.

A vacsi elkészülése után nagyon csalódott voltam a nem pirult burgonya miatt, és a nem működő zselatin végett, de így leírva nem is volt olyan tragikus a helyzet, ráadásul ezek a hibák nem is teljesen írhatóak az én számlámra, arról nem is beszélve hogy mindenki jól lakott! :)

Szamócás joghurt torta

Ez egyik specialitásom a joghurt torta, soha nem sikerült még elszúrnom, természetesen most összejött! Az egyik legkönnyebb, legfrissebb desszert amit rendszeresen készítek, itt is a hozzávalók hiányosságának köszönhetem a kudarcot! Mindig hasonlóképpen készítem: piskóta alap, könnyű joghurt krém és valami gyümölcs. Az összeállítás sorrendjében szoktam változtatni. Jelenleg házi joghurtot használtam - amihez eddig nem volt szerencsém, illetve zselatin lapokat, amiről bátran állíthatom, soha többé nem fog előfordulni! Illetve volt itthon szamóca, melyről mindenképp azt gondoltam kár lenne a laza krém alá rejteni.

Először elkészítettem a piskótát: jelenleg négy apróbb tojás volt kéznél így azokat szétválasztottam. A fehérjét beletettem a mixer keverőtáljába, és elindítottam egy csipet só társaságában, hogy mire az alappal kész leszek, addig a kemény fehérjehab is elkészüljön.

A sárgájához három nagy kanál cukrot tettem, majd fehéredésig habverő segítségével alaposan összedolgoztam. Mindig annyi kanál cukrot és lisztet teszek a keverékhez, amennyi tojást használok, de ezeket a tojásokat kisebbnek láttam az átlagnál, ezért csökkentettem a hozzáadott szárazanyagokat is. Majd ugyanennyi - három kanál - lisztet is tettem a keverékbe, ha esetleg úgy találjuk hogy nagyon sűrű lett a keverék, bátran adagolhatunk bele egy kanál langyos vizet is akár. Mire a tojássárgájás massza összeáll, addigra a fehérjéből is kemény habot varázsolt a robotgép. A fehérjét nagyon óvatosan négy vagy öt adagban folyamatosan hozzáadagolom a sárgájához. Nem tudom mennyire van jelentősége, de én mindig figyelek rá hogy csakis egyetlen irányba keverjem a masszát, és véletlenül se törjem össze a fehérjehabot, mert az fogja szépen megemelni a piskótát. Majd kivajazott tortaformába borítom a keveréket:

Beteszem az előmelegített sütőbe 170 fokra, és igyekszem nem rányitni az ajtót, mert akkor azonnal összeesne a tésztánk:

Sülés közben szépen megemelkedik, ami természetesen mérséklődni fog a hűlés során. Tűpróbás ellenőrzés után kiteszem hűlni az elkészült tésztát.

Közben a krémet is elkészítettem: Natúr házi joghurtot sikerült vásárolni Herrynek a kedvenc tejesünktől, melyet egy nagy edénybe tettem. Raktam bele cukrot, némi citromlevet és héját, ami egyébként narancsnak álcázta magát a hűtőszekrényben:

Juli barátnőm szólt rám a művelet közepén, hogy ne tegyek több citromlevet a joghurtba, mert savanyú lesz, én meg néztem rá bambán, hogy talán színvak? Annyira erősen állította hogy citrom, kénytelen voltam megkóstolni, és neki kellett igazat adnom! Teljesen citrom íze volt, némi narancsos beütéssel, de a külseje mindenképp narancsra hajazott! Úgyhogy nem tettem többet vele, csak némi cukorral igyekeztem ellensúlyozni a savasságot. Került még a joghurtba vanillincukor, és közben fél liter habtejszínt kemény habbá dolgoztattam a robotgépben. Ekkor sikerült megismerkednem a lapzselatinnal, mert édesanyám szekrényében nem találtam semmilyen más kötőanyagot sem:

A végkifejletet ismerve, természetesen semmi esetre nem nevezném ezt barátságnak, sőt le is tagadom hogy bármikor is találkoztam vele. Hideg vízbe áztattam, majd alaposan belekevertem a joghurtban, és hasonló módon óvatosan a habtejszínt hozzá adagoltam a joghurthoz, mint amikor a piskóta tésztáját készítettem. Ekkor teljesen úgy tűnt hogy tökéletes lesz a krém, ízre az is volt!

 Majd az összeállt krémet, ráborítottam a kihűlt piskótalapra:

Majd a szamócákat alaposan megtisztítottam: száraikat eltávolítottam, és hideg vízben jól lemostam:

Majd felszeleteltem, és a torta tetejére pakoltam:

Lefedtem, és kitettem az erkélyre hogy összeállhasson és a zselatin is kifejthesse a hatását. Némi hűlés után levettem a csatos tortaformáról a lecsatolható részt, és azt gondoltam tökéletes:

Majd a melegen eltöltött óra után, láttuk hogy nem tökéletes, mert nem szilárdult meg rendesen, és kissé megrogyott az egyik oldala... Annyira mérges voltam hogy lefotózni elfelejtettem, de a lapzselatint száműztem az életünkből egy egész életre..

Ennek ellenére mindenki evett belőle, és senki nem mondta hogy nem kér többet! És az íze... mondhatom olyan volt mint amilyet szerettem volna: a piskóta levegős, édes és ropogós, a krém: lány könnyű és frissítő, a szamóca: téli, kissé savanykás, de rendkívül kellemes! Csak szépséghibája akadt...

Gnocchi baconnel és parmezánmártással

Valamelyik nap, amikor a meggyel töltött nudlit készítettem, sok tészta maradt, ezért azt életemben először megpróbáltam lefagyasztani a gnocchit... De kezdjük a storyt az elején:

A burgonyapürét tálba tettem, és dobtam rá két tojást:

Majd összegyúrtam, és finomlisztet folyamatosan adagoltam a masszához, mindaddig amíg egy jól gyúrható, nem túl kemény tésztát kapunk:

A gyúrás viszonylag sokáig tartott, igénybe vett vagy 20 percet, de nagyon jól esett, levezettem a feszültséget, és egy fantasztikus állagú, nagyon finom tésztát kaptam. Elkészítettem a szükséges mennyiségű meggyel töltött nudlit, aztán észleltem, hogy így is sok tészta kimaradt, mivel meguntam töltögetni a meggyel, és nem raktam cukrot a tésztába, ezért gondoltam tökéletes ha némi gnocchit is készítek, és életemben először megpróbálom lefagyasztani.

Kis darabokat téptem a tésztából, melyből kis gombócokat gyúrtam, és egy villa segítségével barázdákat varázsoltam bele, úgy hogy a villa hátoldalát végigtáncoltattam a tésztagombócon, ezáltal kis mélyedések keletkeznek benne - melyben később a szósz megtelepszik, és sokkal ízletesebb lesz a tészta - valamint kis tojásdad formája lesz...

 Bőven megforgattam a lisztben, mellyel arra számítottam hogy nem fog összetapadni a fagyasztóban:

24 óra múlva ki is vettem, ellenőriztem, természetesen összetapadtak, de a zacskóban odacsaptam a pultra, és varázslatos módon szépen elváltak egymástól, aminek nagyon örültem! Szépen betettem a hűtőbe, gondoltam ideális lesz az anya vacsira! :)
A tésztával elegendőd bajlódtam, ezért gondoltam egy nagyon egyszerű szószt készítek hozzá: majd 20 deka bacont lepirítottam némi vajon és frissen őrölt borssal:

Dobtam rá friss parmezánt csíkokra vágva, tettem bele egy kis reszelt parmezánt, majd két és fél deci harminc százalékos tejszínnel felöntöttem, és lassú tűzön megvártam míg a szósz besűrűsödik, a végén pedig apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítettem, így teljesedett ki az íze:

A gocchikat forró sós vízben, kis adagokban kifőztem:

Majd amikor a tészta és a szósz is nagyjából meghűlt, gyorsan összeforgattam, és egy kis tálban tálaltam:

Eredetileg forrón forgattam volna össze, de anyukám még nem érkezett meg, és nem akartam hogy az összes szószt beszippantsa a tészta, ezért vártam a hűléssel, így még szaftosan tudtuk kóstolni. Amikor megérkezett, mondtam neki hogy mit csináltam, nagyon örült és természetesen ezt választotta a menüről. Nekem is nagyon ízlett!!! :)

Tepsis csirke

A nap legnagyobb kudarca... Leginkább nem rajtam múlott, de azért mégis elkeserített! Egy kis omlós sültcsirkét terveztem, ropogós sült-burgonyával. A a tepsi aljára olajat csorgattam, burgonyát cikkekre vágtam, a combokat megtisztítottam, és bedobáltam egy tepsibe és különböző fűszerekkel megszórtam: (piros paprika, só, bors, sült csirke fűszersó - ilyesmit ritkán használok)

Összeforgattam a burgonyát és a csirkét, némi vajat tettem a tetejére, majd öntöttem a tepsibe néhány korty vizet:

Alufóliával szorosan lezártam, és alaposan megpároltam a sütőben. Majd a fóliát levéve - gondoltam - szépen pirosra sütöm... Nem értettem, miért nem akar pirulni... Nagy nehezen rájöttem kialudt a sütő... négyszer igyekeztem visszakapcsolni, de minden alakalommal elaludt, a burgonya túlpuhult, a pirosra sütésre esélyem sem volt. Az eredmény ez lett:

Meg sem kóstoltam, a fiúk tisztességgel falatoztak belőle... :) Azt mondták hogy a husi rendesen megpuhult, omlós fincsi volt és a krumplira sem panaszkodtak... Olyan durca voltam, hogy szerintem nem mertek... :)

Májgombóc leves

Nem rajongok a levesekért, sajnos nem is készítek elég gyakran, ezért a jövőben mindenképp szeretném erősíteni ezt a gyengeségemet, így mindenkitől szívesen fogadok valamilyen javaslatot, hogy mi az amit legközelebb készítsek, és ígérem, azt is posztolom, ha érkezik ilyen. 

Anci viszont szereti a leveseket, ezért az Ő kedvére, mindenképp szerettem volna valamilyen egyszerű folyékony táplálékot tenni az asztalra. A máj gombóc levesre esett a választásom, leginkább annak a ténynek köszönhetően, hogy minden volt hozzá itthon, így a -15 fokban nem kell piacolnom! 

Egy-egy nagyobb bevásárlás alkalmával, amikor elindulok husikát beszerezni, rendszeresen veszek egy egy nagyobb adag csirke májat a hentesnél, ha már kifogyóban van a fagyasztóból. Ez általában 1-2 kilogramm, attól függően hogy kapok-e szép árut. Majd hazahozom, gyorsan leáztatom hideg vízben, és alaposan megtisztítom a májakat, leválasztom a szíveket, lehártyázom, kibányászom a véres ereket, inakat, illetve alaposan eltávolítom azokat a részeket, amelyek esetleg epével szennyezettek. Legjobb tudomásom szerint a máj mint alapanyag, zsírban oldódó vitaminokban és vasban gazdag nyersanyag, de sok egyéb kedvező élettani hatású összetevőt is tartalmaz. Úgy tudom érdemes lenne hetente legalább egyszer valamilyen májat fogyasztani, annak ellenére hogy mi nagyon szeretjük - kivéve a sertés májat - így sincs meg a heti egy alkalom. 

Tisztítás után alaposan szétválogatom az ép és szépséges darabokat, azoktól melyek esetleg kicsikét töröttebbek. Az ép májakat 15-20 dekánként fagyasztóba küldöm, így ha picire van szükségem, ahhoz is könnyen hozzá jutok, ha pedig nagyobb adagot szeretnék főzni, akkor több csomaggal veszek ki... :)

A kissé törött darabokat pedig küldöm is a késes darabolóba: összeturmixolom alaposan, majd majoránnával, sóval borssal fűszerezem, és némi ételízesítőt is adok hozzá. Ekkor egy folyékony, igazán visszataszító trutymót kapunk... Ezt vagy zsemlemorzsával, vagy búzadarával sűrűsítjük, úgy hogy ne legyen túl tömör, inkább csak éppen nem folyékony. Ezt a masszát kis adagokra osztom, és mehet is a fagyasztóba, majd lassú kiengedés után, kiskanállal beleszaggatom a már majdnem kész zöldséglevesbe. Így nem is lesz túl kemény a gombócunk, de szétesni sem fog, nem lesz túl tömör és tömény sem. Na a gombócnak valót előző este kivettem...

Átcuccoltam anyához, a főzést ott szándékoztam véghez vinni. Répát és petrezselymet vittem, de természetesen karalábét és zellert itthon hagytam, én kis balga azt gondoltam hogy ancinál tutira lesz... NEM volt! Boltba sem... a nagy hidegben és hóesésben nem voltam hajlandó továbbmenni, gondoltam fincsi lesz anélkül is, úgyhogy némi hagymát apróra vágtam és megdinszteltem némi fincsi kacsazsíron:

Három répát, három vékony petrezselymet megtisztítottam, egy gerezd fokhagymát lereszeltem, és némi kelbimbót is megtisztítottam:

 Majd azt is megforgattam a forró zsiradékban: 

Majd felöntöm vízzel, a levest beízesítem: majoránnával, sóval borssal és egy kis húsleveskockát is dobok bele. Amikor az összes zöldség majdnem megpuhult jó minőségű csigatésztával sűrítem, és kiskanállal beleszaggatom a kiolvadt májgombócot.

Fincsi volt. :)

Vacsi ancinak

Édesanya egy hét után érkezett haza - Budapestről oktatásról, tiszteletére igyekeztem összehozni valami finomat! Természetesen ha igyekszem, vagy izgulok főzés során, akkor Murphy tiszteletére beüt minden ami csak lehetséges... Ez sem úgy sikerült ahogy én szerettem volna, amikor elkezdtem a blogot, megfogadtam, nem csak a sikeres recepteket teszem fel, hanem a kudarcokat is közlöm.... Itt rengeteg problémával találtam szemben magam, vegyük csak szépen sorjában, minden egyes ételt külön posztban... :) A "zöldségpuculó" hiánya volt az első felmerülő probléma, de számos baklövés nehezítette meg a fél délutánomat... melyek részben nekem köszönhetőek, részben a körülmények rosszindulatú tréfája.. :) De nem lehet minden tökéletes!

Az ételek listája  következő: 

1. Májgombóc leves
2. Tepsis csirke
3. Gnocchi baconnel és parmezánmártással
4. Szamócás joghurt torta
5. Téli saláta tejfölös öntettel

Meggyes nudli

A hagymakrémleves igazán finom, de úgy éreztem nem elegendő egy vacsira, és a következő napra ebédre. Kivételesen úgy éreztem hogy nem vágyok húsra, annak ellenére hogy mindig fogyasztunk húst, hacsak kis mennyiségben is... Volt még egy nagyobbacska adag burgonyapüré a hűtőben, ami kevés lett volna vacsira, de ahhoz mindenképp sokalltam hogy a szemetesben végezze, ilyen esetekben mindig burgonyás nudlit készítek belőle. A tészta gyúrás amúgy is megnyugtat, szeretem látni hogyan alakul át a krémes burgonyapüré, selymes laza tésztává. Meg ilyenkor mindig mesterszakácsnak érzem magam, pedig nagymamáink, nap mint nap megcsinálták! :) Aztán mindig el kell döntenem hogy a magyarokra jellemzően édes ételt készítsek, vagy inkább az olaszokra hajazva sósan alkossak belőle valamit amit gnocchi-nak neveznek. Mivel egyértelmű volt hogy nem akarok húst készíteni, és Herry amúgy is imádja az édes ételeket - rettentően édesszájú tud lenni időnként - ezért gondoltam tökéletes kiegészítője lesz a hagymakrémlevesnek, ha valami édeset készítek, aminek az eredeti receptjét természetesen anyósomtól hallottam, csak némileg formáltam rajta.

A burgonyapürét tálba tettem, és dobtam rá két tojást:

Majd összegyúrtam, és finomlisztet folyamatosan adagoltam a masszához, mindaddig amíg egy jól gyúrható, nem túl kemény tésztát kapunk:

A gyúrás viszonylag sokáig tartott, igénybe vett vagy 20 percet, de nagyon jól esett, levezettem a feszültséget, és egy fantasztikus állagú, nagyon finom tésztát kaptam. Majd egy rövid ideig pihentettem a tésztát, addig elkészítettem a levest, majd pici tésztadarabokból vékony köröket formáztam. Mivel a tészta picit lágy, így bőven liszteztem mind a két oldalát hogy a kis deszkámat és a nyújtófámat is megkíméljem a ráragadó tésztától:

Minden egyes kis kört megtöltöttem két szem meggyel - mint az olaszok a raviolit - eltávolítottam a felesleges levegőbuborékokat, a kört félbehajtva, és összenyomkodtam előbb kézzel a tészták találkozásánál, majd egy villa segítségével is megnyomkodtam. 

Feltettem egy edénybe vizet forrni (sóval) és közben némi kekszmorzsát, kicsi házi vajjal megpirítottam. A pirításnál vigyázni kell, mert feltettem némi vajat megolvadni, majd beletettem a kekszmorzsát az olvadt vajba, úgy hogy ne állhasson össze... Csak picike vajat használjunk. Először a vaj csodás illata csapott meg, majd a vajas keksz varázslatos aromája, amit én kifejezetten szeretek, és valamiféle nosztalgikus érzés fog el ebben a pillanatban. Majd folyamatos kevergetés mellett hagyjuk hogy óvatosan melegedhessen a serpenyő. Az illat megjelenése után néhány pillanattal kezd barnulni a kekszünk, azonnal el kell zárni a lángot, hiszen a serpenyő sokáig meleg még így a keksz túlpirulna, vagy megégne, ami sem látványban, sem ízben nem az az eredmény amit most várunk. Némi kevergetés után egy kis házi vaníliás cukorral és sima kristály cukorral is elvarázsoljuk még a kekszet.

A víz felforrása után hármasával  főztem ki a töltött nudlikat, majd megforgattam az édes, vajas, vaníliás kekszmorzsában. Sikere volt, Herry azt mondta hogy nem vacsorázik, amikor meglátta mi készül a kis boszorkánykonyhában, csak annyit kérdezett: "Soká lesz kész?"

Mivel nagyon sok tészta maradt ki, azok után hogy vagy 30 kis táskát kifőztem, készítettem még gnocchit is, amelyet lefagyasztottam, ennek sikerességéről egyenlőre nem tudok nyilatkozni, egy későbbi posztban talán a készült fotókkal együtt leközlöm :)