Húsleves: mágikus gyógyír testnek és léleknek

Az utóbbi időben elég sok negatív dolog ért, ezért úgy éreztem mindenképp otthonossá kell tenni az életünket, és mivel tehetném mással mint étellel, és mi az ami mindannyiunk számára egyértelműen az otthon melegét és fontosságát szimbolizálja? Hát igen: a nagyi tökéletes vasárnapi húslevese, isteni szerencse hogy még a nap is tökéletesen passzolt, amikor rámtört ez a fura megmagyarázhatatlan érzés... Igen, valódi mágikus hatása van, és nem csak a lélekre, de a testre is, hiszen egészen pici korunktól kezdve sulykolják belénk a nagyiaink: "ha beteg vagy, egy jó erős húsleves majd meggyógyít..."
Sajnos én nem szeretem a húslevest, általában ha készítek, végül mindig átgondolom hagymakrémlevesnek, brokkolikrémlevesnek, esetleg fokhagymakrémlevesnek... de az elkészítése számomra igen szertartásos, magas fokú odafigyeléssel készítem - mindig ugyanúgy, és valami fura oknál fogva segít megnyugtatni háborgó lelkemet.  Majd ha végre elkészült, lelkesen nekileselkedek, és mindig megállapítom, én nem is szeretem a húslevest, és csak a legkedvesebb unokahúgom jut eszembe, aki nemes egyszerűséggel: "dögteának" hívja a számunkra a meleg családi otthon szimbólumát... :)
Az elkészítés folyamata inkább "szimbolikus" értelemben fontos, mintsem megmagyarázzam tudományosan, van benne sok apró mozzanat, melyre rendszerint odafigyelek, de valójában nem tudom hogy igazából azt a célt szolgálja az adott mozzanat amire magyarázatot is nyújt, vagy csak titokzatos legenda, az idők folyamán kialakult technológia... :)
Nézzük inkább lépésről lépésre: A leges legfontosabb: mindenképp igyekezzünk jó minőségű húst és zöldséget beszerezni, ebben az esetben hajlandó vagyok kompromisszumot kötni: inkább olcsóbb kategóriájú húst választok, (értem ez alatt: csontosabbat) de az mindenképp legyen tanyasi, de legalább ne ipari! A leves állaga, színe és erőssége attól függ hogy milyen húsból készítjük, igazán arany színű levest csakis tanyasi tyúkból lehet készíteni, újabban a piacon árulnak mell nélküli tyúkot, amit levesbe nagyon szeretek, hiszen kár a drága mellehúsát ebbe a levesbe elpazarolni, arról nem beszélve hogy a hosszú főzés során az összes élvezeti értékét elveszíti, és olyan mintha fűrészport próbálnánk élvezettel elrágcsálni... De szoktam hasonlóképpen: csontlevest, vagy készítem malacból, esetleg marhából, de mind más és más jelleget ölt magára, illetve a fűszerezésben is eltérek egy picit.  Jelenleg a liba nyaka állt rendelkezésre, én valami fura perverz módon nagyon szeretem, hiszen a főzés során nem szárad ki a hús, igen olcsó, és megbízható embertől tudom megvásárolni, és valami fura módon szeretek egy nagy adag hússal hosszú időn keresztül elbíbelődni a tévé előtt...
A szükséges mennyiségű húst, jelen esetben liba nyaka  (amit sokan nem szeretnek, de mi igen) és zöldségeket alaposan megtisztítottam, és egy hatalmas edénybe tettem. Zöldségek: répa, petrezselyem, karalábé, zeller, egy nagy fej hagyma, két gerezd fokhagyma, és egy nagy adag petrezselyemzöldet összekötöztem egy nagy adag zeller zölddel, fűszerként: egész borsot és két tyúkhúsleveskockát tettem az edénybe:

Majd tettem bele egy fél csípős paprikát, és egy csipet sáfrányt, sót, és hideg vízzel felengedtem:

Az első és legnagyobb legenda ami a húsleveshez kapcsolható: mindig hideg vízbe tegyük fel az összes összetevőt, hogy együtt egyenletesen melegedhessenek át a hozzávalók, mert így lesz igazán ízletes, feltesszük főni, és amikor már éppen felforrt takarékra állítjuk a gázt és hosszú ideig, egyenletesen gyöngyözve főzzük, hogy egyenletesen oldódhassanak ki az ízanyagok. Nem tudtam még kideríteni mennyire állja meg a helyét ez a módszer, hiszen, sosem készítettem másként, csakis az alapszabályt betartva, mintha az kőbe lenne vésve, és fejvesztés járna ennek megszegéséért.
A leveskocka hallatán az emberek egy része hangosan felzizzen, hogyan gyalázhatom meg eme nemes ételt, de sajnos én már javában az új "degenerációhoz" tartozom, így számomra javában  szorosan hozzá tartozik a húsleveshez, talán azért mert hiába is igyekszünk jó minőségű húst vásárolni, és az idős nénikéhez járni a piacra zöldségért, ezek az alapanyagok már egyáltalán nem azok, mint amiből a nagymamáink készíthették a felülmúlhatatlan étkeiket. 
Amikor felforr, azonnal le kell venni a leves alatt a lángot a lehető legkisebb fokozatra, tetszik vagy nem tetszik, erre rá kell szánni az időt, húslevest nem főzhetünk hétköznap egy fárasztó 12 órás munkanap után. Majd a tetején beindul a "habzás", mi se habozzunk, kanállal, a szokásos odakészített kis edénykébe szedjük le a lehető legtöbb ízléstelen tajtékot, amennyiben szükséges ismételjük meg többször, azt hiszem ez attól függ mennyi csontos és véres hús került a levesünk alapjául.
Amikor megfőttek a zöldségek, szedjük tányérra, a hagymát, fokhagymát és a zöldfűszereket mi egyenesen a kukába dobjuk, de láttam már olyat is aki szerette, és harcolt érte a családtagjaival:

Majd a húst is szedjük ki, ilyenkor elzárom a leves alatt a tüzet, és egy nagy pohár hideg vizet óvatosan bele öntök, ez segít: hogy a leves alján összegyűlt moszatok egy helyre összpontosuljanak a lében, így könnyedén sűrű szitán óvatosan leszűröm, gyönyörűséges átlátszó és tiszta levest kapok. Természetesen a tésztát külön főzöm ki, amikor leszűrtem egy kanál levest adagolok hozzá, így annak a zsírja nem hagyja hogy a csigák összetapadjanak, arról nem is beszélve hogy az én Herrym fantasztikus nagymamájának a csodás csigáit használjuk levesbetétként. Ha már ennyire megválogattuk az alapanyagokat, rászántuk a főzésre azt a rengeteg időt, különleges odafigyeléssel készítettünk minden fontos mozzanatot, akkor a tésztából is a legjobb jár! :)

Herrymnek mindent falatonként kell tálalni, nem szeret még evés közben bíbelődni a felvágással, arról nem beszélve hogy még maszatos lenne a keze... :):):) Szép nagy adag készült, egy részét ismét átgondoltam fokhagymakrémlevesnek, nekem úgy jobban bejött... Viszont az elkészítést semmi nem tudja pótolni, amikor húslevest készítek, úgy érzem megváltom a világot, és én vagyok a világ legjobb háziasszonya, bár lehet csak azért mert nagymamámra ennyire felnézhettem, hiszen Ő valódi hős az én szememben, főzés közben melengeti a lelkemet ahogyan a róla maradt emlékek sokaságában fürdőzöm, mire elkészülök tele leszek energiával és kicsattanok a boldogságtól...